Migránsok halála: tudták, hogy fuldokolnak


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Befejeződött a vádirat ismertetése a 71 migráns halálát okozó parndorfi és több tucatnyi másik embercsempészési ügy büntetőperének első tárgyalásán a Kecskeméti Törvényszéken. A vád szerint a bűnszervezet 2015. február és augusztus között 31 alkalommal, anyagi ellenszolgáltatásért, elsősorban Afganisztánból, Szíriából, Irakból összesen 1200 embert juttatott illegálisan Nyugat-Európába személyszállításra alkalmatlan, zárt, levegőtlen furgonok rakterébe zsúfolva.


Az ügyészség szerint a bűnszervezet 30 éves afgán vezetője biztosította a működéshez szükséges pénzt, szervezte társaival a migránsok szállítását. Szintén szervező egy 31 éves bolgár férfi, aki a bolgár embercsempész sofőrök főnöke volt, valamint egy 51 éves bolgár-libanoni kettős állampolgár, aki a járműveket és az ideiglenes rendszámokat szerezte be. A többi vádlott sofőrként és a csempészjárműveket kísérő úgynevezett előfutóként vett részt a bűncselekményekben.

A „parndorfi ügy” a vádirat 25. pontjában szerepel, elkövetésével az ügyészség az első-, a másod-, a harmad- és a negyedrendű vádlottakat vádolja.

A vádpont tényállása szerint 2015. augusztus 26-án hajnalban Mórahalom térségébe egy hűtőkamionba szállították be az 59 férfit, 8 nőt és 4 gyermeket. A migránsok iraki, szíriai, afgán, illetve iraki származásúak voltak. A negyedrendű vádlott vizet adott a migránsoknak, majd bezárta a raktér ajtaját. A szellőzés, ablak nélküli raktér 15 négyzetméter sem volt, ajtaját csak kívülről lehetett nyitni, emberek szállítására alkalmatlan volt.

A hűtőkamion előtt az első- és a másodrendű vádlott haladt egy-egy személygépkocsival. A negyedrendű vádlott által vezetett hűtőkamion mögött a harmadrendű vádlott ment egy személygépkocsival. A szállítás során a vádlottak folyamatos telefonos kapcsolatban álltak.

 

A Kecskemétről a magyar-osztrák határ felé tartó hűtőkocsiban a migránsok a légszomj, túlmelegedés, kiszáradás miatt 30-40 perc elteltével dörömbölni, kiabálni kezdtek. Jelzésüket a vezető észlelte, de az elsőrendű vádlott azt az utasítást adta, hogy ne foglalkozzon a raktérbe zárt emberekkel, az ajtót ne nyissa ki, folytassa útját. A vádlottak tudták, hogy a hűtőkamionban nincs levegő.

A migránsok kitartó dörömbölésére az elsőrendű vádlott a telefonban felindultan azt is mondta: a migránsok halálát akarja, és ha ez megtörténik, a negyedrendű vádlott Németországban tegye ki a holttesteket. A másodrendű vádlott pedig telefonon azt mondta a negyedrendűnek, hogy tegyen úgy, mintha nem is hallaná a raktérből kiszűrődő dörömbölést, a migránsok „dögöljenek meg”.

Egy ízben az autópálya leállósávjában két kanna üzemanyaggal feltöltötték a tankot, de aztán továbbindultak, anélkül, hogy kinyitották volna a raktér ajtaját. Ekkor már nem hallottak semmilyen zajt a hűtőkamion belsejéből. A határt Hegyeshalomnál 9 óra után lépték át az embercsempészek, majd egy esetleges rendőri intézkedéstől tartva Parndorf közelében megálltak, és a hűtőkamiont hátrahagyva egy személygépkocsival Szlovákián keresztül visszatértek kecskeméti szállásukra.

Az osztrák autópálya-rendőrség alkalmazottai augusztus 27-én 11 óra körül ellenőrizték az elhagyott hűtőkamiont, és a rakterében megtalálták a 71 holttestet.

Az áldozatok halála a világítás és az oxigén hiánya, a nehézlégzés, a halálfélelem, a fejfájás miatt különösen gyötrelmes volt. Többségük másfél órán belül meghalt – közölte az ügyész.

A vádirat következő pontja szerint a bűnszervezet hetedrendű vádlottja már másnap hajnalban, 2015. augusztus 27-én egy járműbe 67 afgán, szír és iraki migránst vett fel Mórahalom közelében, és az ausztriai Gálosig (Gols) vitte őket. Segítői az első-, a másod-, az ötöd- és a hatodrendű vádlottak voltak. A migránsok közül többen eszméletüket vesztették, de sikerült kirúgniuk a kamion rakterének ajtaját, így ezúttal senki sem halt meg.

 

Az elsőrendű vádlott az embercsempészések során legalább 94 millió, a másodrendű vádlott közel 9 millió, a harmadrendű vádlott mintegy másfél millió, a negyedrendű vádlott 300 ezer, az ötödrendű vádlott pedig 1 millió 300 ezer forint jövedelemre tett szert.

Az ügyészség a 11 külföldi férfit – akik közül egy szökésben van – bűnszervezetben elkövetett embercsempészettel, közülük négyet a parndorfi eset miatt különös kegyetlenséggel, több, részben tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberöléssel vádol.

A nyolcvannyolc oldalas vádirat ismertetését követően a bíróság elutasította a nyolcadrendű vádlott védőjének indítványát, melyben a védencét érintő eljárás elkülönítését kérte.

A büntetőper a vádlottak meghallgatásával folytatódik a Kecskeméti Törvényszéken.

(MTI)

 

 


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.