Mindössze 4 éves gyermekével lopatott az anya


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A vádlottak azzal a tettükkel, hogy a gyermekkorú személyt bűncselekmény elkövetésére bírták rá, kiskorú veszélyeztetésének bűntettét valósították meg.


A büntetett előéletű nő 4 éves fiával, és többszörös visszaeső bűnelkövető élettársával 2016 júniusában, a nagykanizsai uszodában követte el a cselekményt.

A szintén ott tartózkodó sértett rövid időre őrizetlenül hagyta hátizsákját, amelyben igazolványa, készpénze és mobiltelefonja is benne volt.

A nő és a férfi felfigyeltek arra, hogy a hátizsákot felügyelet nélkül otthagyták, ezért rábírták a közös nevelésük alatt álló és velük lévő gyermekkorú fiút, hogy menjen oda a hátizsákhoz, vegye fel, és adja át az időközben a női öltöző felé távozó édesanyjának. Az elkövetők ezzel az ügyészség szerint kiskorú veszélyeztetésének bűntettét követték el.

A kiskorú veszélyeztetését az a kiskorú nevelésére, felügyeletére, vagy gondozására köteles személy követi el, aki e feladatából folyó kötelességét megszegi, és ezzel a kiskorú testi, értelmi, erkölcsi, vagy érzelmi fejlődését veszélyezteti. Súlyos kötelességszegésnek minősül, ha a kiskorút bűncselekmény, vagy szabálysértés elkövetésére bírja rá.

Az elkövetőkkel szemben a Nagykanizsai Járási Ügyészség kiskorú veszélyeztetésének bűntette, valamint lopás vétsége miatt emelt vádat a Nagykanizsai Járásbíróság előtt.

A bűncselekmény törvényi büntetési tétele a hatályos Büntető Törvénykönyv rendelkezései alapján 1-5 évig terjedő szabadságvesztés.

(ugyeszseg.hu)

[htmlbox Jogászvilág_hírlevél]

Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

Csökkenő kkv terhek, szigorítások a közreműködők tevékenységében – Módosult az ESG törvény

Négy hónappal az új ESG törvény elfogadását követően jelent meg a törvény első módosítása, amely számos ponton átalakítja, illetve kiegészíti az ESG adatszolgáltatásra, a nyilvántartásokra és a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságát (SZTFH) megillető hatósági jogkörökre vonatkozó rendelkezéseket. A módosításról Györfi-Tóth Péter, partner, a DLA Piper Hungary ESG szakterületének vezetője és Dránovits Dóra, a DLA Piper Hungary szenior ügyvédje készítettek összefoglalót.