Mobilszolgáltatótól csalt ki pénzt egy férfi


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Egy mobilszolgáltatótól 39 millió forintot csalt ki, több mint háromszáz esetben pedig személyes adatokkal élt vissza egy férfi, ezért vádat emeltek ellene – közölte a Vas Megyei Főügyészség szerdán.


Simon József főügyész közölte: a vádlott egy szombathelyi székhelyű kft. ügyvezetőjeként ügynöki keretszerződést kötött az egyik mobilszolgáltató céggel, majd létező és nem létező személyek – fiktív – adatait felhasználva feltöltőkártyás előfizetői szerződéseket köttetett és különböző telefonos szolgáltatásokat aktiváltatott, ami után a cég jutalékot fizetett.

A vádlott 133 jogi személy nevére 3887, 321 sértett nevére 503, 585 fiktív személy nevére pedig 1170 darab valótlan feltöltőkártyás előfizetést köttetett 2012 novemberétől 2013 őszéig, amivel a mobilcéget tévedésbe ejtette és összesen 39 millió 443 ezer 950 forint kárt okozott.

[htmlbox Jogászvilág_hírlevél]

 

A vádlott azzal, hogy a mobilszolgáltató ügyféladatbázisából és más forrásokból összegyűjtötte 321 magánszemély sértett nevét, személyi adatait, és ezeket haszonszerzési célból jogosulatlanul kezelte, megszegte az információs önrendelkezési jogról és az információ szabadságról szóló törvény rendelkezéseit is.

A főügyész közölte: a Szombathelyi Járási és Nyomozó Ügyészség a vádlottat jelentős kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntettével és 321 rendbeli személyes adattal visszaélés vétségével vádolja és szabadságvesztés kiszabására tett indítványt.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

Csökkenő kkv terhek, szigorítások a közreműködők tevékenységében – Módosult az ESG törvény

Négy hónappal az új ESG törvény elfogadását követően jelent meg a törvény első módosítása, amely számos ponton átalakítja, illetve kiegészíti az ESG adatszolgáltatásra, a nyilvántartásokra és a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságát (SZTFH) megillető hatósági jogkörökre vonatkozó rendelkezéseket. A módosításról Györfi-Tóth Péter, partner, a DLA Piper Hungary ESG szakterületének vezetője és Dránovits Dóra, a DLA Piper Hungary szenior ügyvédje készítettek összefoglalót.