Módosítanák a végrehajtói kamara működését


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara működésképtelenségének kockázatára hivatkozva törvényjavaslatot nyújtott be az igazságügyi bizottság hétfőn a parlamentnek.


Az Országgyűlés szakbizottsága előterjesztése indoklásában azt írta: a bírósági végrehajtási törvény a kamara működésével kapcsolatban olyan rendelkezéseket tartalmaz, amelyek egyes vezető tisztségviselők mandátumának bármilyen okból történő megszűnése esetén a köztestület működésképtelenségének kockázatát hordozzák magukban.

A most javasolt módosítással lehetővé válna, hogy a kamara mellé kirendelt miniszteri biztos rendkívüli közgyűlést hívjon össze.

Az új rendelkezések egyértelművé tennék azt is, hogy a közgyűlésnek joga van a kamarai szervekbe megválasztott tisztségviselőket akár egyenként, akár kollektíven visszahívni – olvasható az indoklásban.

Az indítvány korlátozza az elnökség tagjainak újraválaszthatóságát a kamara vezető testületének időről időre történő megújulásának céljával.

Része továbbá a javaslatnak a határozatképességi szabályok egyszerűsítése – vagyis hogy a jövőben nem kellene figyelemmel lenni a jelenlévő elnökségi tagok számára -, amivel az igazságügyi bizottság szerint megszűnhet a kamara működésképtelenségének kockázata.

Új értesítő szolgáltatás az Ügyvédvilág portálon

Díjmentes értesítő rendszerünk
segítségével gyorsan és egyszerűen tájékozódhat
az Önt érdeklő friss cikkekről

A törvényjavaslat tartalmaz egy átmeneti szabályt is, amely biztosítja, hogy a szabályokat mielőbb, a jogszabály hatálybalépését követő első közgyűlésen és a kamara szerveinek megválasztása során is alkalmazni kelljen.

A tervek szerint a kihirdetését követő napon hatályba lépő törvénymódosítás előzménye, hogy néhány napja lemondott a kamara elnöksége, amelynek mandátuma 2015 májusában járt volna le. A lemondás – a kamara működőképességének fenntarthatósága érdekében – a következő elnökség megválasztásával lesz hatályos – mondta korábban Schmidt Zoltán kamarai elnök. A döntés indoka – közölte – a teljes kamarai szervezet megújulása, a lehető legnagyobb és hosszú távú legitimitás biztosítása, annak érdekében, hogy olyan elnökség folytathassa a munkát, amely a lehető legszélesebb körű támogatottságot kapja a kamarai tagságtól.

Három hónapja jelentette be Trócsányi László igazságügyi miniszter, hogy szükség van a bírósági végrehajtói rendszer reformjára, mert sok a panasz, a rendszer nem úgy működik, ahogy kellene. A miniszter december elején kinevezte Szekér Juditot miniszteri biztosnak a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara mellé.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 18.

Az országos átlagnál is jobban javult a zalai bíróságok ügykezelése

Az országos átlagnál több ügy érkezett tavaly a zalai bíróságokra, de többet is zártak le, és a két éven túl elhúzódó esetekben is nagyobb volt a csökkenés – közölte az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöki kabinetjének főosztályvezetője csütörtökön Zalaegerszegen, sajtótájékoztatón.

2024. április 18.

Erőszakos Sztárbox-jelenetek miatt büntették a Kanapéhuszárokat

Összesen 8 millió forint bírságot rótt ki az RTL-re a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa a Kanapéhuszárok című műsorszám két epizódja miatt, miután állampolgári bejelentésre, hatósági ellenőrzést követően hivatalból indított közigazgatási hatósági eljárást a médiaszolgáltatóval szemben. A Kanapéhuszárok vizsgált epizódjaiban a Sztárbox olyan erőszakos jelenetei is láthatók voltak, amelyek alkalmasak lehettek a tizenhat éven aluli gyermekek személyiségfejlődésének kedvezőtlen befolyásolására – közölte a hatóság kommunikációs igazgatósága csütörtökön.