Munkabért követeltek, börtönt kaptak


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Börtönbüntetést kapott egy pár azért, mert a férfitagja gázfegyverrel követelte a járandóságot. A pár hölgytagjának bűne az volt, hogy meg sem kísérelte megakadályozni társa fenyegető magatartását, „támogató jelenlétével biztosította a férfi cselekményét”.


Gyorsított eljárásban felfüggesztett börtönbüntetést szabott ki a Pesti Központi Kerületi Bíróság egy párra, amely pár nappal ezelőtt a nő korábbi munkahelyén gáz-riasztófegyverrel követelte az elmaradt munkabért – közölte a fővárosi főügyész.

Ibolya Tibor ismertette: a Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség fegyveresen elkövetett önbíráskodás bűntettének kísérlete miatt állította bíróság elé gyorsított eljárásban a 21 éves férfit és a 23 éves nőt.

A pár hétfő délután jelent meg a nő korábbi, V. kerületi munkahelyén, hogy az általa ledolgozott munkanapokért járó munkadíjat elkérje. Az egyik alkalmazott közölte velük, hogy nem kapott utasítást a cég vezetőitől a kifizetésre, így a pénz nincs előkészítve. A férfi ekkor telefonon beszélt a cégvezetővel, aki a hétre ígérte a munkabér kifizetését. A férfi azonban erre agresszívan reagált, indulatosan közölte az alkalmazottal, hogy ha nem kapják meg azonnal a pénzt, akkor elviszi az irodában lévő laptopokat és betöri az üzlet kirakatüvegét, majd elővette az engedéllyel tartott gáz-riasztófegyverét és azzal fenyegetőzött.

Bírósági Döntések Tára

A folyóirat egyfelől publikációs fórumot kíván biztosítani a megyei, illetve az ítélőtáblai döntések számára, másfelől azzal, hogy a mértékadó bírósági döntések közül válogat, a jogalkalmazás egységességét kívánja támogatni.

További információ és megrendelés >>

A nő meg sem kísérelte megakadályozni társa fenyegető magatartását, Ibolya Tibor közlése szerint „támogató jelenlétével biztosította a férfi cselekményét”.

A pár végül pénz nélkül távozott a helyszínről. Az ügyészség közlése szerint az V. kerületi rendőrkapitányság gyors munkája eredményeként az elkövetőket 72 órán belül bíróság elé állították. 
A Pesti Központi Kerületi Bíróság megállapította a vádlottak bűnösségét, és a férfit 2 év, míg a nőt 1 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélte. A szabadságvesztés végrehajtását mindkettőjük esetében 4 év próbaidőre felfüggesztette. A bíróság elrendelte a pártfogó felügyeletüket is, egyúttal előzetes mentesítésben részesítette őket.

Az ítélet nem jogerős, az ügyészség mindkét vádlott büntetésének súlyosításért fellebbezett.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.