Nem lehet jogszerűen szemetes-sztrájk


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. (FKF) szerint február 20-án nem tarthat jogszerűen sztrájkot a szakszervezet, mivel a bíróság elutasította a még elégséges szolgáltatások megállapítása iránti kérelmüket. A vállalat kiemelte, 2010 óta egy évet leszámítva minden évben volt béremelés.


Az FKF pénteki, az MTI-hez eljuttatott közleményében felidézte, hogy a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság „érdemi vizsgálat nélkül elutasította” a Helyiipari és Városgazdasági Dolgozók Szakszervezete 2000 (HVDSZ 2000) még elégséges szolgáltatások megállapítása iránti kérelmét. A bírósági végzés megállapította, hogy a kérelem idő előtti, hiszen csak csütörtökön kezdődött el az egyeztetés 2017-2018. évi bérkövetelésről. 

Azt írták: a szakszervezet tehát február 20-án nem tarthat jogszerűen sztrájkot. A HVDSZ 2000 maga is leszögezte február 15-i tájékoztatójában, hogy csak és kizárólag akkor hirdet sztrájkot, amikor az semmilyen törvényi akadályba nem ütközik – fűzték hozzá.

A közleményben kitértek arra is, hogy a fővárosi önkormányzat, a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő (NHKV) Zrt., valamint az FKF háromoldalú együttműködési megállapodása „2016-ban mintegy másfélmilliárd, az idei évben pedig megközelítőleg kétmilliárd forint árbevétel-kiesést eredményez”. Az NHKV-val még nem történt meg a 2016. évi elszámolás. Az FKF bevételi igénye az előző évre vonatkozóan 5,3 milliárd forint, míg idén januárra 2,2 milliárd forint, január végéig összesen 7,5 milliárdot kellett előfinanszíroznia a társaságnak – közölték. „A társaság kiadásainak csökkentésére eszközeink elfogytak, bevételnövelésre pedig nincs lehetőségünk” – fogalmaztak.

[htmlbox Változásfigyeltetés]

 

Ismertették ugyanakkor, hogy „a financiális nehézségek” és a cég gazdálkodását „negatívan befolyásoló makrogazdasági hatások” ellenére 2010 óta – 2014-et kivéve – minden évben volt béremelés. Az átlagos béremelés mértéke 2015-ben 3,5 százalék, 2016-ban 4,3 százalék volt. Ezenfelül az FKF 2015-ben egyszeri alkalommal ösztönző bérként bruttó 28 970 forintot, míg bruttó jutalomként átlagosan 100 264 forintot fizetett ki munkavállalónként, amelynek mértéke 2016-ban bruttó 175 ezer forintra emelkedett – tették hozzá.

Az FKF közlése szerint idei évre a 2016-os üzleti eredmény alapján rendkívüli jutalom kifizetését tervezik, továbbá a szociális hozzájárulási adó csökkentését 4 százalékos béremelésre kívánják fordítani, mindkét esetben differenciáltan eljárva. Ezenkívül a négy főállású szakszervezeti tisztségviselő munkaviszonyának megszűnéséből keletkező mintegy 30 millió forint megtakarítást a legalacsonyabb fizetésűek bérfejlesztésére fordítják. Kiemelték továbbá, hogy az éves cafeteriakeret minden munkavállalónál meghaladja a bruttó félmillió forintot.

A szakszervezet 2016-tól 2018 végéig 30 százalékos bértömegnövelést követel a munkáltatótól, az FKF ezzel szemben 4 százalékos fizetésemelést helyezett kilátásba. A HVDSZ 2000 úgy tervezte, hogy február 20-án, hétfőn műszakkezdéstől este hatig sztrájkol, ha pedig ezután sem születik meg a bérmegállapodás, akkor február 27-én már a bérmegállapodás megkötéséig, vagyis határozatlan ideig.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

Csökkenő kkv terhek, szigorítások a közreműködők tevékenységében – Módosult az ESG törvény

Négy hónappal az új ESG törvény elfogadását követően jelent meg a törvény első módosítása, amely számos ponton átalakítja, illetve kiegészíti az ESG adatszolgáltatásra, a nyilvántartásokra és a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságát (SZTFH) megillető hatósági jogkörökre vonatkozó rendelkezéseket. A módosításról Györfi-Tóth Péter, partner, a DLA Piper Hungary ESG szakterületének vezetője és Dránovits Dóra, a DLA Piper Hungary szenior ügyvédje készítettek összefoglalót.