Nem rettentek meg a török ügyvédek a hatalomtól


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az őrizetbe vett ügyvédek helyett kollégáik százai mennek el védeni az éhségsztrájkoló pedagógusokat – ígérik.


 Őrizetbe vették kedden Törökországban az éhségsztrájkjáról elhíresült két pedagógus, Nuriye Gülmen és Semih Özakca védőügyvédjeit a szeptember 14-én kezdődő per előtt – írta az Evrensel ellenzéki török napilap internetes oldalán.

A rajtaütések során Gülmen és Özakca ügyvédjeivel együtt összesen 10 ügyvédet vettek őrizetbe Isztambulban és Ankarában,  és további 7 ellen még elfogatóparancs van érvényben – számolt be róla az újság.

Gülmen, aki egyetemi tanár, valamint a korábban általános iskolában dolgozó Özakca idén márciusban kezdett éhségsztrájkba, miután a tavalyi puccskísérletet követően bevezetett rendkívüli állapot keretében elbocsátották őket munkahelyükről. Májusban a hatóságok előzetes letartóztatásba helyezték őket, de éhségsztrájkjuk azóta is tart. Csak folyadékot és táplálékkiegészítőket fogyasztanak, az egészségi állapotuk pedig már hónapok óta nagyon gyenge.

Süleyman Soylu török belügyminiszter májusban közölte: Gülmen és Özakca állami alkalmazottakként a terrorszervezetnek nyilvánított, baloldali Forradalmi Népi Felszabadítási Párt-Front (DHKP-C) tagja, ami miatt már korábban is többször ültek letartóztatásban. A két pedagógusra a vádirat értelmében egyenként 20 év börtönbüntetés vár.

A Kortárs Jogászok Egyesülete ankarai irodájának vezetője, Murat Yilmaz kedden az Evrenselnek nyilatkozva úgy fogalmazott: „Gülmen és Özakca nem maradnak védelem nélkül, ügyvédek százai lesznek ott a bíróságon szeptember 14-én.” Yilmaz azt is elmondta, hogy egyelőre nem tudja, mi az oka a mostani őrizetbe vételeknek.

[htmlbox jogtar_kepzes]

 

Ankara a tavalyi puccskísérletért az Amerikában élő Fethullah Gülen muzulmán hitszónok vezette nemzetközi hálózatot teszi felelőssé, de a megtorlás nem közvetlenül csak a puccsistákat sújtja, hanem a gülenista mozgalom feltételezett támogatóit, illetve más, az állam biztonságát fenyegető terrorszervezetek, köztük a DHKP-C tagjait és szimpatizánsait is.

Törökországban közel 14 hónapja rendkívüli állapot van érvényben. Ez idő alatt több mint 111 ezer állami alkalmazottat menesztettek és legalább 32 ezret felfüggesztettek állásából.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.