New York állam kormányzója tárgyalna a CEU-ról


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

New York állam kormányzója, Andrew Cuomo szerdán közleményben jelezte, hogy készen áll a magyar kormánnyal folytatandó tárgyalásokra a felsőoktatási törvény módosítása kapcsán veszélybe került Közép-európai Egyetem (CEU) ügyében. 


A demokrata párti kormányzó honlapján ismertetett közlemény azt állítja: a magyar kormány nemrégiben olyan törvényt fogadott el, amely bezárásra kényszerítené a CEU-t. A közlemény szerint ez a törvény közvetlen módon ellentétes a 2004-ben New York állammal elfogadott közös nyilatkozattal, amely támogatta a CEU célkitűzését magyar akkreditáció megszerzésére, az akkreditált amerikai intézményi státusz megőrzése mellett. 

A közlemény szerint „a magyar kormány kinyilvánította, hogy a CEU magyarországi jövőjét csakis az illetékes amerikai hatóságokkal tudja megvitatni”. A kormányzó szerint ez ebben az esetben New York államot jelenti. 

New York állam kormányzója – mint a közlemény fogalmazott – üdvözli a lehetőséget az ügy megoldására, továbbá arra, hogy haladék nélkül tárgyalásokat kezdeményezzen a magyar kormánnyal. haladéktalanul tárgyalásokat kezdjen a magyar kormánnyal. 

A közlemény hangsúlyozta: „a budapesti Közép-európai Egyetem az amerikai-magyar együttműködés jelképe, New York állam által alapított világszíinvonaló egyetem. Olyan intézmény, amely több mint 25 esztendőn keresztül „óriási értéket adott Magyarországnak és sokszínű diákságának. 

A kormányzó kifejezte meggyőződését, hogy „a CEU szabad intézményként történő megőrzése Budapesten mindenki érdekét szolgálja”. Hangsúlyozta: kész arra, hogy tárgyalásokat kezdjen a magyar kormánnyal „a New York állam és a magyar kormány közötti kapcsolatok folytatásáról és annak biztosításáról, hogy „az intézmény megbecsült erőforrás maradjon a diákok számára szerte a világban”. 

Andrew Cuomo kormányzó szerdai közleménye előtt egy nappal az amerikai külügyminisztérium adott ki közleményt, amelyben leszögezte: az amerikai szövetségi kormánynak „nincs hatásköre vagy szándéka” tárgyalni Magyarországgal a CEU vagy más magyarországi egyetemek ügyéről.

 

Az Országgyűlés április 4-én szavazta meg a felsőoktatási törvény módosítását. Ez a többi között kimondta: jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik. A változás alapján ha az egyetem székhelye egy föderatív államban van, és ott a nemzetközi szerződés kötelező hatályának elismerésére nem a központi kormányzat jogosult, akkor a központi kormánnyal létrejött előzetes megállapodáson kell alapulnia az oklevél kiadásához szükséges nemzetközi szerződésnek. Ezeket az előzetes megállapodásokat a föderatív állam kormányával a törvény hatályba lépését – a kihirdetését követő napot – követő fél éven belül meg kell kötni.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

Csökkenő kkv terhek, szigorítások a közreműködők tevékenységében – Módosult az ESG törvény

Négy hónappal az új ESG törvény elfogadását követően jelent meg a törvény első módosítása, amely számos ponton átalakítja, illetve kiegészíti az ESG adatszolgáltatásra, a nyilvántartásokra és a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságát (SZTFH) megillető hatósági jogkörökre vonatkozó rendelkezéseket. A módosításról Györfi-Tóth Péter, partner, a DLA Piper Hungary ESG szakterületének vezetője és Dránovits Dóra, a DLA Piper Hungary szenior ügyvédje készítettek összefoglalót.