Nyolc év a drogozó sofőrnek


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Jogerősen nyolc év börtönbüntetésre ítélte a Székesfehérvári Törvényszék azt a férfit, aki múlt év júniusában autóját kábítószerek hatása alatt vezetve balesetet okozott és két utasa életét vesztette – közölte a törvényszék.


A közlemény szerint a Székesfehérvári Járásbíróság a vádlottat első fokon – tavaly decemberben – halált okozó, bódult állapotban elkövetett járművezetés és segítségnyújtás elmulasztása miatt találta bűnösnek. Ezt az ítéletet hagyta helyben csütörtökön a másodfokon eljáró bíróság. A férfit mellékbüntetésként 8 évre eltiltották a járművezetéstől és szintén 8 évre a közügyektől.

Az ítélet indoklása szerint a vezetői engedéllyel nem rendelkező vádlott, kábítószerek hatása alatt, a 62-es számú főúton haladt gépkocsijával, amikor Seregélyes-Jánosmajornál előzésbe kezdett, bár ezt a szembe jövő forgalom nem tette volna lehetővé. A vádlott az előzés közben, miután észlelte a szemből érkező járművet, hirtelen balra kormányzott, de az ütközést már nem tudta elkerülni.

[htmlbox be_jogszabalytukor]

A balesetben az autójában ülő két utas olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt. A könnyű sérüléseket szenvedett vádlott a gépjárműből kiszállt és segítségnyújtás nélkül elhagyta a baleset helyszínét. Attól mintegy 200 méter távolságra fogta el a rendőrség.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 18.

Az országos átlagnál is jobban javult a zalai bíróságok ügykezelése

Az országos átlagnál több ügy érkezett tavaly a zalai bíróságokra, de többet is zártak le, és a két éven túl elhúzódó esetekben is nagyobb volt a csökkenés – közölte az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöki kabinetjének főosztályvezetője csütörtökön Zalaegerszegen, sajtótájékoztatón.

2024. április 18.

Erőszakos Sztárbox-jelenetek miatt büntették a Kanapéhuszárokat

Összesen 8 millió forint bírságot rótt ki az RTL-re a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa a Kanapéhuszárok című műsorszám két epizódja miatt, miután állampolgári bejelentésre, hatósági ellenőrzést követően hivatalból indított közigazgatási hatósági eljárást a médiaszolgáltatóval szemben. A Kanapéhuszárok vizsgált epizódjaiban a Sztárbox olyan erőszakos jelenetei is láthatók voltak, amelyek alkalmasak lehettek a tizenhat éven aluli gyermekek személyiségfejlődésének kedvezőtlen befolyásolására – közölte a hatóság kommunikációs igazgatósága csütörtökön.