Ok nélkül csaknem megölte, három és fél év


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Pécsi Ítélőtábla helybenhagyta annak a férfinak az elsőfokú ítéletét, aki 2017 februárjában egy utcán sétáló pár férfi tagjára támadt rá. 


A jogerősen megállapított tényállás szerint a vádlott (28 éves, többszörösen büntetett előéletű férfi) 2017. február 8-án, Pécs belvárosában, az utcán gyalogosan haladó sértettre és barátnőjére sértő megjegyzést tett. A vádlott, aki korábban nem ismerte a sértettet és barátnőjét, azt mondta a férfinek, hogy pedofil. A pár anélkül, hogy a vádlottnak bármit szóltak volna, tovább haladtak útjukon. A vádlott utánuk ment és egyre hangosan kiabálta a sértettnek, hogy pedofil. Egy idő után a sértett a vádlott felé fordulva emelt hangon közölte, hogy nem pedofil, hagyja őt békén, majd továbbhaladt.

A vádlott hátizsákjából elővett egy 36 cm hosszú, 1,5 cm átmérőjű acélból készült hidegvágót és azzal egy alkalommal, nagy erővel a sértettet a fején megütötte. Az ütés következtében a sértett koponyacsonttörést szenvedett, aminek nyomán koponyaűri vérzés is kialakult. A férfit a mentők életveszélyes állapotban szállították kórházba, sérülése 4-6 hét alatt, súlyos egészségromlás vagy maradandó fogyatékosság hátrahagyása nélkül gyógyult.

[htmlbox BDT] 

A Pécsi Törvényszék a vádlottat életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt 3 év 6 hónap börtönre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte. A védelmi fellebbezések folytán eljárt Pécsi Ítélőtábla ezt az ítéletet megalapozottnak találta és helybenhagyta.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.