Ombudsman: megsértik az SNI-s tanulók jogait


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Mulasztásokat és jogsértő gyakorlatokat tárt fel az alapvető jogok biztosa a sajátos nevelési igényű tanulók oktatáshoz való hozzáférésében. Székely László az emberi erőforrások miniszteréhez és a Klebelsberg Központ elnökéhez fordult.


Az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében az ombudsmani vizsgálat megállapításai közül kiemelte a szakemberhiányt, az iskolába jutás ellehetetlenülését és azt, hogy „kézbesítőnek” kérték meg a szülőket.

A Székely Lászlóhoz forduló szülők sérelmezték, hogy sajátos nevelési igényű gyermekeik nem kapták meg a szakértői bizottság szakvéleményében meghatározott fejlesztő nevelést, oktatást.

Az alapvető jogok biztosának vizsgálatait összegző jelentés kiindulásként rögzíti: a sajátos nevelési igényű diáknak joga van ahhoz, hogy különleges bánásmód keretében, állapotának megfelelő pedagógiai ellátásban részesüljön, amit a szakvéleményben foglaltak szerint kell biztosítani.

Az ombudsman öt panaszügyből kettőben feltárta, hogy a sajátos nevelési igényű, integrált oktatásra jogosult tanulók a szakemberek, vagyis logopédus, pszichológus hiánya miatt nem jutottak hozzá a szakvélemény szerinti ellátáshoz. Megállapította, hogy ez sérti az érintett gyermekek jogát a védelemhez és a gondoskodáshoz.

Olyan szülő is volt, akit közreműködésre kértek: juttassa el a szakértői bizottság szakértői véleményét a tanuló iskolájába. Ez a biztos szerint komoly aggályokat vet fel, ugyanis lehetséges, hogy a dokumentum nem vagy nem időben jut el a címzetthez.

Székely László jelentése kitér arra, hogy két esetben is akadályozott volt a sajátos nevelési igényű, fogyatékossággal élő diákok eljutása a szakértői véleményben kijelölt iskolába.

Kiemelte, hogy az intézménynek kötelessége felvenni a tanulót; az iskola fenntartójának feladata az utaztatás megszervezése és költségeinek viselése. Súlyos problémának nevezte, hogy a fenntartóknak nincsenek meg a szükséges forrásaik.

[htmlbox BDT]

Az alapvető jogok biztosa megállapította, hogy a hiányzó feltételek egyaránt sértik az oktatáshoz való jogot, valamint az esélyegyenlőség és a gyermekek legjobb érdekének megfelelő eljárás elvét.

Az ombudsman az emberi erőforrások miniszteréhez fordult, azt kezdeményezve, hogy tegye meg a problémák megoldásához szükséges intézkedéseket. Felkérte továbbá a Klebelsberg Központ elnökét: oldja meg, hogy valamennyi sajátos nevelési igényű gyermek megkapja a szakértői véleményben rögzített ellátást. Kezdeményezte továbbá, hogy a szakértői bizottságok a szakértői véleményeket minden esetben közvetlenül küldjék meg a kijelölt köznevelési intézményeknek – olvasható a közleményben.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

Csökkenő kkv terhek, szigorítások a közreműködők tevékenységében – Módosult az ESG törvény

Négy hónappal az új ESG törvény elfogadását követően jelent meg a törvény első módosítása, amely számos ponton átalakítja, illetve kiegészíti az ESG adatszolgáltatásra, a nyilvántartásokra és a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságát (SZTFH) megillető hatósági jogkörökre vonatkozó rendelkezéseket. A módosításról Györfi-Tóth Péter, partner, a DLA Piper Hungary ESG szakterületének vezetője és Dránovits Dóra, a DLA Piper Hungary szenior ügyvédje készítettek összefoglalót.