Paczolay teljes hatáskörű Ab-t szeretne


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Nem érte meg korlátozni az Ab hatáskörét – nyilatkozta Paczolay Péter, a testület elnöke.


Hosszú távon az állam stabilitása csak demokratikus, jogállami keretek között képzelhető el – nyilatkozta Paczolay Péter, az Alkotmánybíróság (Ab) elnöke az InfoRádiónak.

Az Ab elnöke szerint mára bebizonyosodott, hogy három évvel ezelőtt nem érte meg csökkenteni a testület egyes jogköreit. Mind a jogállamiság, mind a kormányzati döntések legitimációja szempontjából jobb lett volna, ha ez nem történik meg – olvasható az InfoRádió honlapján.

Paczolay Péter kiemelte: az állam hatékonysága vagy a gazdasági válság kezelése nem lehet indok a jogállami demokrácia egyes elemeinek feladására. Az Ab gazdasági, pénzügyi hatásköreinek megvonása az elnök szerint feleslegesnek bizonyult. E jogkörök korlátozása nélkül sem született volna olyan döntés az elmúlt három évben, amely bármilyen komolyabb gazdasági, költségvetési nehézséget okozott volna az országnak – vélekedett az Alkotmánybíróság elnöke.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.