Pereket indítanak a nyelvi jogokért


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az erdélyi Civil Elkötelezettség Mozgalom állami intézményeket perelne be.


A nyelvi jogok biztosítását célzó „stratégiai” perek indítását jelentette be kedden egy marosvásárhelyi sajtótájékoztatón a Civil Elkötelezettség Mozgalom (Cemo). 

Szigeti Enikő, a Cemo elnöke elmondta, olyan állami intézmények beperelésére készülnek, amelyek nem alkalmazzák, vagy csak hiányosan, részlegesen alkalmazzák a romániai magyar közösség anyanyelvhasználatára vonatkozó törvényeket. Hozzátette, a közigazgatás és az oktatás terén kívánnak olyan pereket indítani, amelyek végén szimbolikus erővel bíró ítéletek születhetnek. 

II. Wolters Kluwer Jogi Konferencia

2016. május 11-12. között kerül megrendezés a II. Wolters Kluwer Jogi Konferencia, melynek fő témái között az új Ptk. gyakorlata, valamint az új polgári perrendtartás szerepel.

Előjelentkezési akciónk keretében 2015. december 31-ig 149 990 Ft (+ áfa) helyett 128 990 Ft-ért (+ áfa) jelenkezhet.

Részletes program és jelentkezés >>

Első lépésként a 43 százalékban magyarok által lakott Marosvásárhely, a 38 százalékban magyarok által lakott Szatmárnémeti és a 24 százalékban magyarok által lakott Nagyvárad polgármesteri hivatalát perelik be a kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezésének elmulasztása miatt. A felperesi keresetet két ügyvéd bevonásával csoportmunkában dolgozzák ki úgy, hogy kedvezőtlen romániai ítéletek esetén nemzetközi szinten lehessen folytatni a pereskedést. Szigeti Enikő fontosnak tartotta, hogy jól felépített stratégia szerint pereskedjenek, mert különben előfordulhat, hogy az ítélet a jogok beszűkítéséhez vezet. 

A sajtótájékoztatón megszólaló Ambrus Izabella, a magyar himnusz sepsiszentgyörgyi elénekléséért kirótt bírság hatálytalanítását elérő ügyvéd elmondta: alig pár olyan ügyvéd dolgozik Romániában, aki kisebbségvédelmi ügyeket vállal. Hozzátette, kihívásnak tekinti a Cemo marosvásárhelyi pereinek a képviseletét. 

Menyhárt Gabriella ügyvéd – aki korábban Lakó Péterfy Tünde emberi jogi harcost képviselte a marosvásárhelyi pereiben – fontosnak tartotta, hogy a közösség éljen, próbáljon élni a nyelvi jogaival. A nagyváradi és szatmárnémeti pereket vállaló ügyvéd hozzátette, ennek hiányában a román állam arra a következtetésre juthat, hogy olyan jogok biztosításáról fogadott el törvényeket, amelyekre nincsen szükség, és visszavonja a jogokat. 

Újságírói kérdésre Szigeti Enikő elmondta, Marosvásárhely, Nagyvárad és Szatmárnémeti után olyan településeken is pereket indítanak, ahol magyar polgármesterek mulasztják el a nyelvi jogok tiszteltben tartását.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.