Pert nyert a magyar feltaláló az Adidas ellen


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A feltalálót képviselő szakember hibája miatt nem jegyezték be a találmánya nemzetközi védelmét, a bíróság a feltalálónak adott igazat.


Jogerősen helyt adott Oroszi László feltaláló gazdagodás-visszatérítési igényének  a bíróság, amely fizetésre kötelezte az adidas Budapest Kft-t.

A Sár és Társai Ügyvédi Iroda és a Danubia Szabadalmi és Jogvédő Iroda szerdai beszámolója szerint a Fővárosi Ítélőtábla a jogerős ítéletben részben megváltoztatta az első fokon eljáró Fővárosi Törvényszék döntését, és az alperes Adidas Budapest Kft.-t négyszeresre felemelt összegben marasztalta el szabadalombitorlással elért gazdagodás visszatérítése címén, amelyet a cégnek 2002. március 23-ától középarányos kamattal együtt kell megfizetnie a felperes feltaláló javára.

Oroszi 2002-ben indított pert az Adidas ellen szabadalombitorlás megállapítását és egyéb jogkövetkezmények alkalmazását kérve a bíróságtól. 2012-ben jogerősen megállapították, hogy az adidas Predator Precision és az adidas Predator Mania nevű irányítósávos futballcipők a feltaláló szabadalmát bitorolták.

A cipők különlegességét rúgófelületük finoman bordázott kialakítása jelentette. Ezt a megoldást Oroszi 1995 és 1996 között dolgozta ki, majd 1996-ban szabadalmaztatta Magyarországon, sőt egész Európában. Mivel azonban az eljárás során az őt képviselő szakember műhibát vétett, a találmány nemzetközi védelme nem került bejegyzésre.

Mivel a tárgyalást évekre felfüggesztették, és a jogalap kérdése többször is megjárta a Kúriát, Oroszi László az anyagi igényeit csak 2014-ben terjeszthette elő. A pernek ez a végső szakasza zárult le a Fővárosi Ítélőtábla jogerős döntésével. 

A közleményben hangsúlyozzák, hogy számos jogkérdésben olyan elvi jelentőségű döntés született az ügyben, amely alapvetően kihathat egyéb szabadalombitorlási eljárásokra is.

A hosszadalmas, több mint 14 évig tartó jogvita valószínűleg folytatódik, ugyanis a felek minden bizonnyal a Kúria végső döntését fogják kérni felülvizsgálati eljárás keretében.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

Csökkenő kkv terhek, szigorítások a közreműködők tevékenységében – Módosult az ESG törvény

Négy hónappal az új ESG törvény elfogadását követően jelent meg a törvény első módosítása, amely számos ponton átalakítja, illetve kiegészíti az ESG adatszolgáltatásra, a nyilvántartásokra és a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságát (SZTFH) megillető hatósági jogkörökre vonatkozó rendelkezéseket. A módosításról Györfi-Tóth Péter, partner, a DLA Piper Hungary ESG szakterületének vezetője és Dránovits Dóra, a DLA Piper Hungary szenior ügyvédje készítettek összefoglalót.