Polgári peres eljárások: változó szabályok


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Változások jönnek a polgári peres eljárásokkal kapcsolatos költségek előlegezése és viselése körében  – hívta fel a figyelmet közleményében a Fővárosi Törvényszék.


A perben a bizonyítással járó költségeket a bizonyító fél köteles előlegezni. Bizonyító félnek azt a
személyt kell tekinteni, akinek érdekében áll, hogy a perben jelentős tényeket a bíróság valósnak
fogadja el.

A kirendelt tolmács és fordító díjának előlegezésére vonatkozó szabály 2018. január 1-től úgy
változik, hogy a bizonyítással összefüggő fordítási és tolmácsdíjakat a bizonyító fél köteles
előlegezni. A kirendelt fordítónak a bizonyítással nem összefüggő alkalmazásával járó költségét
vagy a bírósági irat bizonyítással nem összefüggő külföldi kézbesítésének a költségét a felperesnek
kell előlegeznie. A kirendelt tolmácsnak a bizonyítással nem összefüggő alkalmazásával járó
költségét az a fél előlegezi, akinek személye miatt a tolmács alkalmazása szükségessé vált. Fordítás
szükségessége esetén – bizonyos kivételekkel – egyszerű fordítás alkalmazható.

Az ügygondnok díját előzetesen letétbe kell helyezni. Ezt a díjat annak a félnek kell előlegeznie,
aki az ügygondnok kirendelését kérte, illetve akinek perbeli cselekménye folytán a kirendelés
szükségessé vált. Az állam csak annak az ügygondnoknak a díját előlegezi, akit az alperes részére
jogszabály rendelkezése szerint ki kell rendelni. Abban az esetben is az állam előlegezi az
ügygondnoki díjat, amikor valaki ellen jogszabály rendelkezéséből eredően kell megindítani a
keresetet. Az új rendelkezések szerint a költségmentesség és a költségfeljegyzési jog az
ügygondnoki díj előlegezésére nem terjed ki.

 

A végrehajtói kézbesítés díjának előlegezésére az annak teljesülésében érdekelt fél köteles. Azt a
költséget is az állam előlegezi, amelynek előlegezésére az érintett fél – vagy jogszabály, vagy az
Európai Unió kötelező jogi aktusa, vagy nemzetközi szerződés rendelkezése, továbbá
költségkedvezmény folytán – nem köteles.

A költségeket az érintett félnek kifejezetten fel kell számítania és okirattal igazolnia, mert a bíróság
hivatalból nem veszi figyelembe a perköltséget. A jogi képviselővel eljáró fél kizárólag
jogszabályban meghatározott költségjegyzék előterjesztésével tehet eleget a felszámításnak.
A perköltségviselés fő szabálya szerint a pervesztes fél téríti meg a per nyertesének perköltségét,
saját költségeit pedig maga viseli. Ha a felek egyezséget kötnek, a felek megállapodásában
megjelölt fél téríti meg a költségeket. Ilyen megállapodás hiányában a pernyertesség-pervesztesség
szabálya szerinti kerül sor költségviselésre.

A polgári perben a következő költségkedvezmények érvényesülhetnek: tárgyi költségmentesség,
személyes költségmentesség, tárgyi költségfeljegyzési jog, személyes költségfeljegyzési jog, tárgyi
és személyes illetékmentesség, tárgyi illetékfeljegyzési jog, mérsékelt illeték, valamint mentesség a
pártfogó ügyvédi díj előlegezése vagy megfizetése alól.

A költségfeljegyzési jog általános, a költségmentesség kivételes költségkedvezmény. A
költségfeljegyzési jog kiterjed az illeték és a költségek meghatározott részére, illetve az illetékre,
valamint a tételesen meghatározott költségekre.


Kapcsolódó cikkek

2024. április 18.

Az országos átlagnál is jobban javult a zalai bíróságok ügykezelése

Az országos átlagnál több ügy érkezett tavaly a zalai bíróságokra, de többet is zártak le, és a két éven túl elhúzódó esetekben is nagyobb volt a csökkenés – közölte az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöki kabinetjének főosztályvezetője csütörtökön Zalaegerszegen, sajtótájékoztatón.

2024. április 18.

Erőszakos Sztárbox-jelenetek miatt büntették a Kanapéhuszárokat

Összesen 8 millió forint bírságot rótt ki az RTL-re a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa a Kanapéhuszárok című műsorszám két epizódja miatt, miután állampolgári bejelentésre, hatósági ellenőrzést követően hivatalból indított közigazgatási hatósági eljárást a médiaszolgáltatóval szemben. A Kanapéhuszárok vizsgált epizódjaiban a Sztárbox olyan erőszakos jelenetei is láthatók voltak, amelyek alkalmasak lehettek a tizenhat éven aluli gyermekek személyiségfejlődésének kedvezőtlen befolyásolására – közölte a hatóság kommunikációs igazgatósága csütörtökön.