Polt: jó eredményeket mutat az ügyészi munka


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Változatlanul stabil, jó eredményeket mutat és kellően gyors az ügyészségi munka a legfőbb ügyész szerint, aki a tavalyi évről szóló beszámolóját csütörtökön nyújtotta be az Országgyűlésnek. Polt Péter kiemelte, 2015-ös legnagyobb kihívását a tömeges bevándorlás kezelésével kapcsolatos bűnügyek gyors és hatékony elintézése jelentette.


A beszámolóról szóló ügyészségi közleményben azt írták: az ügyészség törvényesen, „az anyagi igazság szem előtt tartásával” végzi feladatait. Az elmúlt évekhez hasonlóan 2015-ben tovább csökkent – 2014-hez képest 14,9 százalékkal – a bűncselekmények száma: míg 2013-ban 377 829 bűncselekmény történt, 2014-ben 329 303, tavaly pedig 280 113. 

A kiemelt bűncselekmények közül csökkent az emberölések, a vagyon elleni és a köznyugalom elleni bűncselekmények száma. A 2014-es évhez képest jelentősen, 136 százalékkal nőtt ugyanakkor a hivatali vesztegetések száma, 141-ről 333-ra, valamint 82 százalékkal – 363-ról 662-re – az embercsempészések száma. 

A korrupció, valamint az embercsempészés mellett az ügyészség a környezet és a természet elleni bűncselekményekre is megkülönböztetett figyelmet fordított, csökkent a természetkárosítások száma, míg a környezetkárosítások száma csekély mértékben nőtt az előző évekhez képest.

[htmlbox Változásfigyeltetés]

 

Az ügyészség váderedményességét a legfőbb ügyész kedvezőnek értékelte, ez a 2014-es 96,6 százalékos adathoz képest is tovább emelkedett, 97,3 százalékra. 

Polt Péter szerint tavaly különösen eredményes volt az ügyek gyorsítását célzó törekvés. A büntetőeljárási törvényben eljárást gyorsító intézkedésként szerepel – a többi között – a tárgyalás mellőzése és a bíróság elé állítás intézménye. 

A tárgyalás mellőzése során a bíróság – az ügyész indítványára vagy hivatalból – tárgyalás, illetve a vádlott meghallgatása és bizonyítás lefolytatása nélkül állapít meg büntetést, alkalmaz intézkedést. Tavaly az ügyész az összes vádemelés 30,5 százalékában tárgyalás mellőzésére tett indítványt. 

Az arra alkalmas ügyek gyors lezárását szolgálja a bíróság elé állítás intézménye is, amely egyszerű megítélésű, bizonyítási nehézségektől mentes ügyekben alkalmazható a terhelt beismerése vagy tettenérés esetén. Ilyen tavaly 11 430 ügyben történt. 

A bírósági eljárás elkerülésének lehetőségét biztosítja a közvetítői eljárás intézménye. A közvetítői eljárás kisebb súlyú ügyekben az elkövető és az áldozat között a bűncselekmény folytán keletkezett konfliktus kezelésének az a módja, amikor az állami büntetőigény érvényesítésével szemben a sértett és a terhelt közötti megegyezés, valamint az okozott sérelem elkövető általi jóvátétele kerül előtérbe. Az intézmény célja – a sértett sérelmeinek kompenzációja mellett – a terhelt jövőbeni jogkövetésének elérése és a büntetőeljárás elhúzódásának megakadályozása. Tavaly 4633 ember esetében történt közvetítői eljárás.

Polt Péter a tömeges bevándorlás kezelésével kapcsolatosan felidézte, 2015. szeptember 15-ével a jogalkotó három új bűncselekményt kodifikált: a határzár tiltott átlépését, a határzár megrongálását és a határzárral kapcsolatos építési munka akadályozását. Határzár tiltott átlépése miatt 2015. szeptember 15. és december 31. között 908 elkövetőt regisztráltak. A nyomozás 796 ügyben vádemeléssel fejeződött be, ezek közül 772 ügyben gyorsított eljárás keretében bíróság elé állította az ügyészség az elkövetőket.

A legfőbb ügyészi országgyűlési beszámoló az ügyészség aktív és eredményes nemzetközi tevékenységét is ismerteti. Külön kiemelték, hogy az elmúlt években a Eurojust, az Európai Unió tagállamai közötti büntető igazságügyi együttműködés Hágában működő szervénél jelentősen emelkedett a magyar ügyek száma.

Polt Péter az egyik legfontosabb eredménynek nevezte, hogy a hazai ügyészek részvételével 2015-ben öt új közös nyomozócsoport alakult, ezek közül kettő magyar kezdeményezésre jött létre. A közös nyomozócsoportok – amelyek az uniós együttműködés hatékony és rugalmas formáját jelentik – költségvetési csalás, gyermekpornográfia, prostitúcióhoz kapcsolódó emberkereskedelem, illetve az illegális bevándorlással kapcsolatos embercsempészet miatti ügyekben nyomoztak – olvasható a legfőbb ügyész beszámolójában.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

Csökkenő kkv terhek, szigorítások a közreműködők tevékenységében – Módosult az ESG törvény

Négy hónappal az új ESG törvény elfogadását követően jelent meg a törvény első módosítása, amely számos ponton átalakítja, illetve kiegészíti az ESG adatszolgáltatásra, a nyilvántartásokra és a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságát (SZTFH) megillető hatósági jogkörökre vonatkozó rendelkezéseket. A módosításról Györfi-Tóth Péter, partner, a DLA Piper Hungary ESG szakterületének vezetője és Dránovits Dóra, a DLA Piper Hungary szenior ügyvédje készítettek összefoglalót.