Pörögnek az ügyek a a Szegedi Ítélőtáblán


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Naprakész az ítélkezési tevékenység a Szegedi Ítélőtáblán, az ügyek jelentős részében hat hónap alatt döntés születik, egy éven belül pedig szinte valamennyi per lezárul – közölte Harangozó Attila elnök hétfőn a csongrádi megyeszékhelyen.


A Szegedi Ítélőtábla továbbra is több ügyet fejez be, mint amennyi érkezik a bíróságra – mondta az elnök az ítélkezési szünetig tartó első félév munkáját bemutató sajtótájékoztatón.

Büntetőügyszakban a szegedi bírák kirendelés útján részt vettek a Fővárosi Ítélőtábla ügyhátralékának megszüntetésében. 2016 szeptemberében hatvan ügyet helyeztek át Szegedre, ezek döntő többségét már lezárták – tudatta az elnök.

[htmlbox jogtar_kepzes]

 

A táblabíróság másodfokú vagy jogerős ítéleteinek meghatározó hányadát helyben hagyta a Kúria – mondta Harangozó Attila, aki ugyanakkor teljesen természetesnek nevezte, hogy egy-egy döntéssel szemben jogorvoslatot kezdeményeznek. Az elnök hangsúly: az ítélőtábla munkájának törvényessége sosem kérdőjeleződött meg.

Hámori Attila elnökhelyettes elmondta, a bíróságok munkáját meghatározó négy nagy törvény – a polgári és büntető törvénykönyv, valamint a perrendtartás – megváltozott vagy megváltozik. Az ebből adódó feladatokra felkészítő, a régió valamennyi bíráját, bírósági titkárát és fogalmazóját érintő képzést az ítélőtábla koordinálja.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.