Román Btk: a szenátus megerősítette a törlést


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Megerősítette a román szenátus azt sürgősségi kormányrendeletet, amellyel a bukaresti kormány hatálytalanította a büntető törvénykönyv (Btk.) és perrendtartás módosításáról szóló előző, országos tiltakozási hullámot kiváltó sürgősségi rendeletét.


A román alkotmány szerint a kormány kivételes esetekben avatkozhat be a törvényalkotásba azonnal hatályba lépő sürgősségi rendeletekkel, amelyeket a későbbiekben a parlamentnek is meg kell vitatnia: megerősítheti, módosíthatja vagy elvetheti őket.

Az ellenzéki pártok azt kérték, hogy a törvényhozás „csomagban” szavazzon mindkét sürgősségi rendeletről, mert szerintük félő, hogy egy, a 14-es sorszámú rendelet elleni sikeres alkotmányossági óvás mégis hatályba léptetheti a közfelháborodást kiváltó előző, 13-as kormányrendelet, de a kormányoldal leszavazta ezt a javaslatot.

A román ellenzéki sajtó napok óta arról cikkezik Romániában, hogy nem múlt el a 13-as kormányrendelet „felélesztésének veszélye”, ha az azt hatályon kívül helyező 14-es rendelet megerősítési folyamata valami miatt – például egy alkotmányossági óvás miatt – elbukik.

A szociálliberális kormánytöbbség a keddi vita során azzal érvelt, hogy a parlamentnek nincs oka törvénnyel elvetnie a 13-as rendeletet, hiszen azt már hatálytalanította a 14-es rendelet. Ehelyett a kormányoldal a vitatott 13-as rendelet parlamenti vitáját akarja arra használni, hogy – az eredeti rendelet szövegét módosítva – beépítse a büntetőjogba az összes olyan intézkedést, amely az alkotmánybírósági határozatok miatt vált szükségessé.

Miután a két rendelet összekapcsolását, illetve a mindkét jogszabály elnapolását célzó ellenzéki javaslatok elbuktak, a szenátus egyhangúlag fogadta el a 14-es kormányrendelet megerősítéséről szóló törvénytervezetet, amely várhatóan jövő héten a képviselőházban is napirendre kerül.

[htmlbox Jogászvilág_hírlevél]

 

A kormány vitatott sürgősségi rendelete arra hivatkozva enyhített a Btk. korrupcióellenes szigorán, hogy a büntetőjog több cikkelye alkotmányellenesnek bizonyult, és ezeket ki kell javítani. Az ellenzék szerint azonban a kormány olyan rendelkezéseket is „becsempészett” a vitatott rendeletbe, amelyeket semmilyen alkotmánybírósági határozat nem tett szükségessé, viszont akadályozzák a korrupcióval vádolt politikusok felelősségre vonását.

Ez utóbbi értelmezésnek hitelt adva Romániában két hete tüntetők tízezrei követelik a kormány távozását. A korrupcióellenes jelszavakat hangoztató tüntetők bizalmi válságra hivatkoznak, ugyanis attól tartanak, hogy a kormányoldal más módszerekkel is megpróbálja majd életbe léptetni a „korruptokat védő” intézkedéseit, amelyek most a közfelháborodás miatt meghiúsultak.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

Csökkenő kkv terhek, szigorítások a közreműködők tevékenységében – Módosult az ESG törvény

Négy hónappal az új ESG törvény elfogadását követően jelent meg a törvény első módosítása, amely számos ponton átalakítja, illetve kiegészíti az ESG adatszolgáltatásra, a nyilvántartásokra és a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságát (SZTFH) megillető hatósági jogkörökre vonatkozó rendelkezéseket. A módosításról Györfi-Tóth Péter, partner, a DLA Piper Hungary ESG szakterületének vezetője és Dránovits Dóra, a DLA Piper Hungary szenior ügyvédje készítettek összefoglalót.