Sárközy: vita a részletekről van


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Indokoltnak és időszerűnek tartja a Magyar Jogászegylet elnöke az általános közigazgatási rendtartásról és a közigazgatási perrendtartásról szóló javaslatot.


Sárközy Tamás professzor hangsúlyozta: sokfajta vélemény van, de a szakma túlnyomó része alapvetően egyetért azzal, hogy az egyik legrégebbi törvényt, az 1952-es polgári perrendtartást egy új perrendtartás váltsa fel, illetve hogy a közigazgatási eljárás új alapokra kerüljön. Hozzátette: részletkérdésekben vannak szakmai viták, például abban, hogy a gyorsaságot hogyan lehet összeegyeztetni a jogállami garanciákkal, az eljárásban az ügyfelek jogaival, de a jogszabályok aktualitásában mindenki egyetért.

Elmondta, hogy a 13. Magyar Jogászgyűlésen is szóba került ez a téma és a Magyar Jogászegylet is több fórumon vitatta meg a tervezeteket.

A közigazgatási perrendtartással kapcsolatban külön szólt a bíróság felépítéséről, utalva arra, hogy jelenleg a közigazgatási és munkaügyi bíróság együttesen szerepel a bírósági szervezetrendszerben. Mint mondta, felmerült a kérdés, hogy mennyire célszerű ezt kettéválasztani, mennyiben lehet a munkaügyi bíráskodást a polgári bíráskodástól külön tartani, hisz a munkaszerződés is szerződés.

 

Ugyancsak szakmai vita bontakozott ki arról, hogy mennyiben szükséges fenntartani a közigazgatási hivatali rendszeren belüli merev felülvizsgálati struktúrát, vagy inkább a bírósági szint erősítése szükséges a gyorsabb eljárások érdekében.

Hangsúlyozta azt is, hogy az elektronizáció új lehetőséget jelent a jognak, ez is indokolttá teszi a változtatást.

Az Igazságügyi Minisztérium pénteken nyújtotta be az általános közigazgatási rendtartásról és a közigazgatási perrendtartásról szóló törvényjavaslatot. A tárca közleménye szerint az új törvények az ügyfelek ügyeinek gyorsabb és hatékonyabb elintézését, a közigazgatás szolgáltató jellegének erősítését, valamint az eljárások átláthatóbbá és egyszerűbbé tételét szolgálják.

A bíróságok közigazgatási ügyekben való eljárásának szabályai eddig a polgári perrendtartásról szóló törvényben kaptak helyet. Tekintettel azonban arra, hogy a két jogterület számos eltérő sajátossággal rendelkezik, a közigazgatási bírósági eljárások kikerültek az Országgyűlésnek már benyújtott új polgári perrendtartásból, és a javaslat szerint azokat külön törvény szabályozza – írták.

(MTI)

[htmlbox Polgári_jog_folyóirat]

 

 


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

Csökkenő kkv terhek, szigorítások a közreműködők tevékenységében – Módosult az ESG törvény

Négy hónappal az új ESG törvény elfogadását követően jelent meg a törvény első módosítása, amely számos ponton átalakítja, illetve kiegészíti az ESG adatszolgáltatásra, a nyilvántartásokra és a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságát (SZTFH) megillető hatósági jogkörökre vonatkozó rendelkezéseket. A módosításról Györfi-Tóth Péter, partner, a DLA Piper Hungary ESG szakterületének vezetője és Dránovits Dóra, a DLA Piper Hungary szenior ügyvédje készítettek összefoglalót.