Strasbourgban folytatódik a népszavazás ügye


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul a férfiak 40 év munkaviszony utáni nyugdíjba vonulása ügyében benyújtott, az Alkotmánybíróság (Ab) által alaptörvény-ellenesnek nyilvánított népszavazás kezdeményezője, mert vélekedése szerint sérült a népszavazáshoz való állampolgári joga.


Bodnár József közölte: mindenképpen Strasbourgig megy, mivel kezdeményezett egy népszavazást, ami először zöld utat kapott, ám „félúton leállították”. Hozzátette: akkor tud ténylegesen a strasbourgi bírósághoz fordulni, ha kézhez kapja a Kúria október 27-i második, a népszavazást megtagadó döntéséről szóló végzést.

A Kúriának azt követően kellett megváltoztatnia június végi hitelesítő határozatát, hogy az Alkotmánybíróság szeptember 15-én megállapította: a kérdés a költségvetést érinti, ezért abban nem lehet népszavazást tartani. Idén áprilisban Bodnár József, a Vasutasok Szakszervezete vezető tisztségviselője magánemberként kezdeményezett népszavazást arról: a nőkhöz hasonlóan a férfiak is nyugdíjba vonulhassanak negyven év munka után.

Bodnár József elmondta: a jogszabálynak megfelelően, három napon belül meg fogja semmisíteni az eddig összegyűjtött 109 761 aláírást, amint kézhez kapja a Kúria döntését.

Új Közbeszerzési törvény – Új irányelvek

Az előadásokon szó lesz többek között az új bírálati szempontokról, a szerződésmódosításokról, a kizáró okokról, összeférhetetlenségről, az üzleti titokról, valamint az igazolásmódról is.

Időpont: 2015. november 3.

Részletes program és jelentkezés >>

Bodnár József kitért arra, hogy a Kúria határozatában szereplő, rá kirótt, tízezer forintos eljárási illetéket nem áll szándékában megfizetni. Ezt azzal indokolta, hogy „egyszer már megnyerte ezt az ügyet, ugyanez a Kúria szakmai döntést hozva már megírta részére, hogy a döntés ellen jogorvoslatnak helye nincs, az illetéket az állam viseli”. Mint fogalmazott, nonszensz, hogy most azt mondják, neki kell fizetnie az illetéket.

A népszavazás kezdeményezője tájékoztatott arról is, hogy az MTI-hez is eljuttatott nyílt levélben fordult az Ab-hoz, amelyben „égbekiáltóan igazságtalannak” nevezte a testület döntését. A levélben Bodnár József kiemeli Stumpf István alkotmánybíró különvéleményét. Stumpf István nem értett egyet a Kúria döntésének megsemmisítésével, véleménye szerint vissza kellett volna utasítani a Kúria döntését megtámadó alkotmányjogi panaszt, mivel az azt benyújtók esetében nem állt fenn a törvény szerinti érintettség – áll a levélben.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.