Szabályozással segítené az EU a gyógyszeripart


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Európai Bizottság a szellemi tulajdonhoz fűződő jogok módosítását javasolja azzal a céllal, hogy az európai gyógyszeripari vállalatok jobban ki tudják aknázni a globális piacokban rejlő lehetőségeket – közölte az uniós bizottság hétfőn.


A tájékoztatás szerint a bizottság „exportcélú gyártás tekintetében biztosított mentességet” javasol a kiegészítő oltalmi tanúsítványok (SPC-k) esetében, amelyek kiterjesztik a szabadalmi oltalmat olyan gyógyszerekre, amelyeket hosszadalmas vizsgálatoknak és klinikai vizsgálatoknak kell alávetni a forgalombahozatali engedély megszerzése előtt.

A mentességnek köszönhetően a jövőben az uniós székhelyű vállalatok gyárthatják majd az SPC-oltalom alatt álló gyógyszerek generikus vagy biológiailag hasonló változatát a tanúsítvány érvényességi ideje alatt, amennyiben a gyártás célja kizárólag olyan nem uniós piacra irányuló export, ahol az oltalom lejárt vagy soha nem is létezett.

A mentesség a remények szerint támogatni fogja Európát a gyógyszerkutatás és -fejlesztés területén, a kiegészítő oltalmi tanúsítvánnyal rendelkező gyógyszerek megtartják teljes piaci kizárólagosságukat az EU-ban – közölték.

[htmlbox eu_jog_alkalmazasa]

A kiegészítő oltalmi tanúsítványok olyan szellemi tulajdonhoz fűződő jogok, amelyeket 1992-ben vezettek be az EU-ban a szabadalmi jog kiterjesztéseként. A gyógyszerek kiegészítő oltalmi tanúsítványának célja a szabadalom által biztosított tényleges oltalomból kieső azon időveszteség ellensúlyozása, amely a termékeket a szabályozói forgalmazási engedélyek megszerzéséhez szükséges kötelező hosszadalmas tesztelési és klinikai vizsgálati időszak miatt éri. A kiegészítő oltalmi tanúsítvány legfeljebb öt évig meghosszabbíthatja a szabadalmi jogot.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 18.

Az országos átlagnál is jobban javult a zalai bíróságok ügykezelése

Az országos átlagnál több ügy érkezett tavaly a zalai bíróságokra, de többet is zártak le, és a két éven túl elhúzódó esetekben is nagyobb volt a csökkenés – közölte az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöki kabinetjének főosztályvezetője csütörtökön Zalaegerszegen, sajtótájékoztatón.

2024. április 18.

Erőszakos Sztárbox-jelenetek miatt büntették a Kanapéhuszárokat

Összesen 8 millió forint bírságot rótt ki az RTL-re a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa a Kanapéhuszárok című műsorszám két epizódja miatt, miután állampolgári bejelentésre, hatósági ellenőrzést követően hivatalból indított közigazgatási hatósági eljárást a médiaszolgáltatóval szemben. A Kanapéhuszárok vizsgált epizódjaiban a Sztárbox olyan erőszakos jelenetei is láthatók voltak, amelyek alkalmasak lehettek a tizenhat éven aluli gyermekek személyiségfejlődésének kedvezőtlen befolyásolására – közölte a hatóság kommunikációs igazgatósága csütörtökön.