Szárnyaszegett drónok


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Országgyűlés elé került a légiközlekedésről szóló törvény módosítása, amely a drónok fogalmát és használatát valamint a közös használatú repülőterekre vonatkozó szabályokat is érinti.


Az Országgyűlés tárgysorozatba vette a légiközlekedésről szóló törvény módosítására benyújtott javaslatot, amely szerint a drónokra a törvényben korábban használt lajstromozásra nem kötelezett légi jármű fogalma megszűnik, a meghatározások helyébe a repülőeszköz és a pilóta nélküli légi jármű lép. A jogalkotó a légi jármű vezetésének szakszolgálati engedélyhez kötését nem attól teszi függővé, hogy a légi jármű lajstromozott-e vagy sem, valamint a repülőeszköz fogalma is pontosításra került a törvényben.

A repülőmodellre az egységes szabályozás érdekében ugyanazok a szabályok fognak vonatkozni, mint a pilóta nélküli légi járművekre, így a pilóta nélküli légi jármű fogalmának változtatásával a repülőmodell fogalma beolvad e fogalom alá.

[multibox]

Az általános indokolás szerint a pilóta nélküli légi járművek elterjedése miatt szükséges, hogy a légiközlekedési hatóság mellett a rendőrség is kezdeményezhessen bírságolási eljárást. A módosítás hatályba lépésével a pilóta nélküli légi járművekre vonatkozó szabályok megsértőivel szemben a rendőrség is jogosult lesz bírság kiszabására.

A törvényjavaslat részletes indokolása kifejti, hogy a pilóta nélküli légi járművek szabályos működtetésének feltétele, hogy a pilóta nélküli légi járművezetők tudják, hogy melyek azok a légterek, illetve területek, ahová nem repülhetnek be, ennek érdekében a pilóta nélküli légi járművek használatát támogató, az aktuális légtér információkat és egyéb korlátozásokat tartalmazó honlap és mobil alkalmazást fognak fejleszteni és üzemeltetni.  Repülési tilalmat lehet elrendelni például a védett területek és objektumok fölötti repülések, valamint olyan területek fölött, amelyek térben és időben folyamatosan változnak (pl. védett személy mozgása, katasztrófa helyszíne, baleset, stb.). A törvényben foglalt alkalmazásba az arra jogosítást kapott személy szükség esetén a pilóta nélküli légi járművek számára tiltott légtérré nyilvánítja az adott területet, így az alkalmazáson keresztül a felhasználók tudomást szereznek azokról a légterekről, ahol számukra a repülés végrehajtása nem megengedett.

A javaslat a polgári és katonai célra használt repülőterek igénybevételének és üzemeltetésének szabályait is rendezi.

A közös felhasználású repülőtér ezentúl nem nyilvános repülőtér kategóriába kerül besorolásra. A közös felhasználás miatt a Honvédelmi Minisztérium bizonyos engedélyezési eljárások tekintetében továbbra is fenntartja a katonai légügyi hatóság hatáskörét, mivel a közös felhasználású repülőtereket elsősorban az általános légi forgalomtól eltérő, állami légi járművek kiszolgálására tartják fenn.

A javaslat rendelkezik még a légi jármű, vagy repülőeszköz vezetői képzés, valamint ejtőernyős ugrás bejelentésének kötelezettségéről, ha az ejtőernyős képzésben harmadik országbeli állampolgár vesz részt. A képző vagy az ugrást szervező szervezet, a képzés vagy az ugrás megkezdése előtt legalább hat nappal, írásban köteles bejelenteni az általános rendőrségi feladatokat ellátó szervnek, amely a bejelentést annak beérkezésétől számított 24 órán belül egyidejűleg megküldi a terrorizmust elhárító szervnek a terrorfenyegetettség vizsgálata, valamint az Alkotmányvédelmi Hivatalnak a nemzetbiztonsági érdek vizsgálata céljából.

A módosítás kezdeményezi Magyarország légiközlekedési terep és akadály adatbázisának felállítását.

A törvény módosítását a közös légiközlekedés védelmi alapkövetelmények végrehajtásához szükséges részletes intézkedések meghatározásáról szóló 2015. november 5-i (EU) 2015/1998 bizottsági végrehajtási rendelet hatályba lépése is indokolja.

(forrás: parlament.hu)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 15.

AI fronton is élesedik a verseny az EU és az USA között

Helyi nyelveket beszélő, mesterséges intelligencia alapú chatbotok fejlesztésén dolgozik az Európai Unió, nehogy az amerikai technológia és az amerikai vállalatok felzabálják a kontinens piacát és kultúráját – írja az Euronews.