Szeméremsértő fiatalkorúak ellen emeltek vádat


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Vádat emeltek négy fiatalkorú ellen, akik az ügyészség szerint tavaly júniusban két napon belül kilenc fiatal nővel viselkedtek szeméremsértő módon és ezt az egyikük mobiltelefonjával rögzítette – közölte a fővárosi főügyész. Értékrend-korrekciós programra küldhetik többségüket.


Ibolya Tibor azt írta, a véletlenszerűen kiválasztott fiatal nőkhöz többnyire az elsőrendű vádlott – az egyik 15 éves fiú – lépett oda, egy hirtelen mozdulattal szeméremsértő módon megérintette őket, a nemi szervüket fogdosta, és több sértettről is megpróbálta lerángatni a nadrágot, illetve a szoknyát. Az egyik fiatal nőt 14 éves társával mindketten fogdosták. A támadásokat az egyik társuk mobiltelefonnal rögzítette, majd mind a négyen elfutottak. A céljuk az volt, hogy az így készült felvételeket később egy videóba összevágják és azt közzétegyék az egyik internetes oldalon.

A fiatalkorúak ellen a Budapesti I. és XII. Kerületi Ügyészség gyermek- és fiatalkorúak bűnügyeinek részlege kilenc rendbeli, az emberi méltóságot sértő szeméremsértés vétsége miatt nyújtott be vádiratot. Az ügyészség az elsőrendű vádlottra jóvátételi munka büntetés kiszabását, társaira pedig pártfogó felügyelő kirendelése mellett próbára bocsátást és értékrend-korrekciós programban részvételre kötelezést indítványozott.

Az eljárás a Pesti Központi Kerületi Bíróságon folytatódik.

(MTI)

[htmlbox pp_eljarasjog]

 

 


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

Csökkenő kkv terhek, szigorítások a közreműködők tevékenységében – Módosult az ESG törvény

Négy hónappal az új ESG törvény elfogadását követően jelent meg a törvény első módosítása, amely számos ponton átalakítja, illetve kiegészíti az ESG adatszolgáltatásra, a nyilvántartásokra és a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságát (SZTFH) megillető hatósági jogkörökre vonatkozó rendelkezéseket. A módosításról Györfi-Tóth Péter, partner, a DLA Piper Hungary ESG szakterületének vezetője és Dránovits Dóra, a DLA Piper Hungary szenior ügyvédje készítettek összefoglalót.