Szigorúbb gyermekvédelmi szabályok jönnek


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A gyermekhalálhoz vezető esetek megelőzése érdekében szigorított az Országgyűlés fideszes javaslatra a gyermekvédelmi törvényeken, amelyek egy kormányzati kezdeményezés nyomán is változtak.


A fideszes képviselők által kezdeményezett változtatás – amelyet 142 igen, 34 nem és 3 tartózkodó szavazattal fogadott el a Ház – a többi közt kimondja, hogy a gyámhatósági eljárásokban az együtt nevelkedő testvérek ügyeit együtt kell kezelni. 

A gyámhatóság a jövőben ügyészi jóváhagyás nélkül is elővezetheti a szülőket, ha a gyermek veszélyeztetettsége miatt azonnali intézkedést tart szükségesnek. A szerv akár hatósági kényszer alkalmazásával is információkat szerezhet egy gyermekről, ha a szülők elzárkóznak a kapcsolattól a háziorvossal vagy a védőnővel. Ezen segítők ellátását a jövőben tilos visszautasítani.  Az ellátórendszerben dolgozókat is szigorú jelzési kötelezettség terheli. 

Az előterjesztők javaslatukat korábban azzal indokolták: a nagy felháborodást kiváltó, gyermekhalálhoz vezető eseteknél az elkövetők maguk a szülők voltak, akiknek tette sem a tudatlansággal, sem a rossz anyagi helyzettel nem hozható összefüggésbe. Ezen ügyeket több hatóság is áttekintette, a változtatások a vizsgálataik eredményeit és javaslataikat is magukban foglalják.

Az emberi erőforrások miniszterének kezdeményezésére is változtatott a Ház a szociális és gyermekvédelmi törvényeken egyebek között annak érdekében, hogy egyre kevesebb fogyatékkal élő rászoruló lakjon intézményekben és egyre többüknek biztosíthassanak külső lakhatást. 

A 122 igen, 31 nem szavazattal, 28 tartózkodás mellett elfogadott változtatás értelmében tovább finomítják a házi segítségnyújtás rendszerét és átalakítják a támogatott lakhatás szabályait is. Differenciálttá válik a hajléktalanok átmeneti szállása, már külső férőhelyen is lehet azt biztosítani. 

[htmlbox Polgári_jog_folyóirat]

 

A házi segítségnyújtás esetében is lehetővé válik az önköltségi alapú szolgáltatásnyújtás. Az idősek otthonába kerüléssel is megszűnik az óraalapú ellátás, ennek alapja a megállapított gondozási, ellátási fokozat lesz, emellett lehetővé teszik, hogy a gondozási szükséglettel nem rendelkezőknek is nyújthassanak piaci alapon, állami támogatás nélkül szolgáltatást.

Ismét változik a szülőtartás szabályozása, erősödik a nagykorú gyermek felelőssége. Ha az ellátottnak sem jövedelme, sem vagyona nem fedezi a térítési díjat és senki nem vállalta annak megfizetését, akkor az intézményvezető kezdeményezheti az egyeztetést a felnőtt korú gyermekkel az intézményi és személyi térítési díj közötti különbözet megtérítéséről. Ha ez sikertelen, akkor a bíróság kötelezheti a térítésre a hozzátartozót akkor, ha ez nem veszélyezteti a nagykorú gyermek vagy családja megélhetését.

Átalakul a szociális foglalkoztatás, jövőre bevezetik a fejlesztő foglalkoztatást, amelyben nagyobb hangsúlyt kap a készségfejlesztés. 

2018. január 1-jétől a családok átmeneti otthoni szolgáltatása külső helyen is megoldható, a gyermekvédelmi jelzőrendszerben pedig folytatják a többszintű rendszer kialakítását a megyei és országos szint feladatainak meghatározásával. Emellett biztosítják a szervezetileg önálló gyermekvédelmi szakszolgálati feladatellátás lehetőségét is.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.