Telefonnal csalt a börtönből


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Csalás miatt vádat emelt a Pécsi Járási és Nyomozó Ügyészség egy törökszentmiklósi férfi ellen, aki a börtönből mobiltelefonon csalt ki pénzt egy pécsi férfitől – tájékoztatta a vádhatóság szerdán az MTI-t.


A Baranya Megyei Főügyészség közleménye szerint a vádlott szabadságvesztését töltötte a tököli büntetés-végrehajtási intézetben, amikor 2016 nyarán „ismeretlen módon” hozzájutott egy mobiltelefonhoz.

Erről – magát az egyik telefonszolgáltató munkatársának kiadva – felhívta a pécsi sértettet, akivel azt közölte, hogy nyert 150 ezer forintot. Azt is mondta neki, hogy a nyereményhez csak úgy juthat hozzá, ha bizonyos „tranzakciós kódokra” meghatározott összegeket feltölt. Ezt a sértett elhitte, ezért a vádlott által megadott telefonszámokra összesen 90 ezer forintot feltöltött – írták.

(MTI)

[htmlbox Változásfigyeltetés]

 

 


Kapcsolódó cikkek

2024. április 15.

AI fronton is élesedik a verseny az EU és az USA között

Helyi nyelveket beszélő, mesterséges intelligencia alapú chatbotok fejlesztésén dolgozik az Európai Unió, nehogy az amerikai technológia és az amerikai vállalatok felzabálják a kontinens piacát és kultúráját – írja az Euronews.

2024. április 12.

Európai parlamenti állásfoglalás: az abortuszhoz való jog alapvető jog

Az abortuszhoz való jog alapvető jog, az európai uniós tagállamoknak teljes mértékben büntethetetlenné kell tenniük a művi terhességmegszakítást, az abortuszt ellenző csoportok és szervezetek uniós finanszírozását meg kell szüntetni – jelentették ki az Európai Parlament képviselői Brüsszelben, az EP plenáris ülésén csütörtökön elfogadott állásfoglalásban.