Tényleges életfogytiglan a kettős gyilkosnak


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Jogerősen életfogytig tartó szabadságvesztéssel sújtotta a Szegedi Ítélőtábla kedden azt a férfit, aki 2014-ben két embert lelőtt, kettőt pedig életveszélyesen megsebesített Magyarbánhegyesen. A vádlott nem bocsátható feltételes szabadságra.


A táblabíróság előre kitervelten, több ember sérelmére elkövetett emberölés és lőfegyverrel visszaélés bűntettében mondta ki bűnösnek az 50 éves vésztői férfit.

A már többször büntetett férfi 2005-ben ismerkedett meg későbbi élettársával, akitől négy év múlva kislánya született. Kapcsolatuk megromlott, a vádlott többször bántalmazta az asszonyt, aki emiatt 2014-ben gyermekükkel együtt hazaköltözött édesanyjához a Békés megyei Magyarbánhegyesre.

A férfi azonban erőszakkal magához vette a kislányt, ezért az anya gyermekelhelyezési pert indított. A nő közben újból szorosabb kapcsolatba került korábbi barátjával, aki már Németországban élt. A vádlott attól félt, hogy ha a bíróság a kislányt az édesanyjánál helyezi el, akkor külföldre költöznek. A férfi a korábbi élettársát és a nő barátját is megfenyegette, hogy megöli őket.

Változásfigyeltetés

Ne maradjon le!

Használja Változásfigyeltetés szolgáltatásunkat az Önt érdeklő jogszabályok, jogterületek és tárgyszavak figyeltetésére!

Megrendelés >>

A gyermekelhelyezési per miatt 2014. május 15-én a szülők és a nagyszülők is pszichológiai vizsgálaton vettek részt Szegeden. Miután visszatértek Magyarbánhegyesre, a vádlott magához vett egy korábban illegálisan vásárolt 9 milliméteres pisztolyt és kilenc lőszert, majd bement a házba, ahol korábbi élettársa lakott. Amikor a nő és a barátja kiment az udvarra, a vádlott utánuk ment, és lelőtte a férfit, majd az épületben minden felnőttet több lövéssel megsebesített. Ezután a kislányt magához véve elmenekült, de nem sokkal később feladta magát a rendőrségen.

Az elsőként meglőtt férfi és a kislány nagymamája a helyszínen meghalt, a gyermek anyját és a nagymama élettársát életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba. Az idős férfi, aki gerincsérülése miatt csak mankóval tud járni, a táblabíróság előtt azt mondta, hogy a vádlott – bár lett volna erre lehetősége – a mai napig nem kért bocsánatot a túlélőktől és az elhunytak hozzátartozóitól.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

Csökkenő kkv terhek, szigorítások a közreműködők tevékenységében – Módosult az ESG törvény

Négy hónappal az új ESG törvény elfogadását követően jelent meg a törvény első módosítása, amely számos ponton átalakítja, illetve kiegészíti az ESG adatszolgáltatásra, a nyilvántartásokra és a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságát (SZTFH) megillető hatósági jogkörökre vonatkozó rendelkezéseket. A módosításról Györfi-Tóth Péter, partner, a DLA Piper Hungary ESG szakterületének vezetője és Dránovits Dóra, a DLA Piper Hungary szenior ügyvédje készítettek összefoglalót.