Terepjáróval menekült, négy évet kapott


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Megcáfolták a vádlott védekezését, hogy nem sodorta volna el akkor sem a rendőrt, ha nem lép hátra.


Négy év fegyházra ítélte a Debreceni Törvényszék hétfőn azt a férfit, aki terepjárón menekülve csaknem elsodorta az őt megállítani akaró intézkedő rendőrt – közölte a törvényszék sajtótitkára.

Veszprémyné Szajkó Márta hozzátette: a Debreceni Törvényszék jogerős ítéletében fegyház fokozatra változtatta az első fokon kiszabott négy év börtönbüntetést, és Cs. Norbert vádlottat emellett – a korábban kiszabott két év helyett – négy évre eltiltotta a közúti járművezetéstől.

A tényállás szerint Cs. Norbert 2016. június elsején terepjárót lopott egy hajdúszoboszlói ház udvaráról. A hajdúszováti körzeti megbízott másnap figyelt fel a Hajdúszovátról Debrecen felé tartó járműre. Értesítette hajdúszoboszlói rendőröket, aki próbálták megállítani az autóst, de ő figyelmen kívül hagyott minden jelzést és továbbszáguldott. 

Három autó hét rendőrrel hat kilométeren át üldözte szirénázva Cs. Norbertet. A férfi hirtelen bekanyarodott a gabonával bevetett szántóföldre, megtett egy kört, majd visszahajtott a kövesútra és folytatta ámokfutását. 

[htmlbox BDT]

 

Amíg a vádlott a vetésben járt, az egyik rendőrautó megállt az úton. Az autóból kiszálló rendőrzászlós megállásra szólította fel a közeledő vádlottat, aki azonban veszélyesen megközelítette a gépkocsi mellett álló rendőrt. A zászlós egy lépést hátralépett, ezért nem sérült meg. 

A vádlott olyannyira közel haladt el, hogy a visszapillantó tükörrel elsodorhatta volna a sértettet. Miközben Cs. Norbert elszáguldott a rendőr mellett, a zászlós pisztollyal belelőtt a terepjáró jobb első kerekébe. A kerék engedni kezdett, a vádlott nem sokkal később egy árokban landolt, de megúszta sérülés nélkül.

Hutkai Mariann tanácselnök a határozat indokolásakor kiemelte: a vádlottnak azt a védekezését, hogy öt méter távolságot tartott a sértettől, a vallomások, a helyszíni szemle, az igazságügyi szakértői vélemény és videofelvétel is cáfolta. A Debreceni Járásbíróság első fokon helyesen állapította meg, hogy ha a sértett nem lép hátra, akkor a vádlott a visszapillantóval elsodorta volna – indokolta a jogerős döntést a törvényszéki bíró.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

Csökkenő kkv terhek, szigorítások a közreműködők tevékenységében – Módosult az ESG törvény

Négy hónappal az új ESG törvény elfogadását követően jelent meg a törvény első módosítása, amely számos ponton átalakítja, illetve kiegészíti az ESG adatszolgáltatásra, a nyilvántartásokra és a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságát (SZTFH) megillető hatósági jogkörökre vonatkozó rendelkezéseket. A módosításról Györfi-Tóth Péter, partner, a DLA Piper Hungary ESG szakterületének vezetője és Dránovits Dóra, a DLA Piper Hungary szenior ügyvédje készítettek összefoglalót.