Tisztességtelen Ászfre bukkant az ügyészség


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Pest Megyei Főügyészség egy ingatlaniroda szerződéseibe foglalt tisztességtelen szerződési feltételek miatt fordult keresettel a Budapest Környéki Törvényszékhez.


A Pest Megyei Főügyészség egy ingatlaniroda szerződéseibe foglalt tisztességtelen szerződési feltételek miatt fordult keresettel a Budapest Környéki Törvényszékhez.

Egy Pest megyei székhelyű ingatlanközvetítő cég számos fővárosi és többek között Pest, Bács-Kiskun, Somogy, Csongrád, Veszprém, Fejér megyében működő irodából álló hálózatot épített ki. A cég előre elkészített egy szerződés mintát abból a célból, hogy az alapján kösse meg a hozzá forduló, ingatlanjaikat értékesíteni kívánó emberekkel a közvetítői szerződést. Ezt a szerződésmintát írták alá az ügyfelek a cégnek az ország különböző pontjain működtetett ingatlanirodáiban.

Az ingatlanközvetítő cég egy ideje már alkalmazta a szerződésmintát, amikor a Pest Megyei Főügyészség azt fogyasztóvédelmi tevékenysége körében megvizsgálta. E vizsgálat során a főügyészség megállapította, hogy a szerződés számos rendelkezése tisztességtelen, vagyis a szerződésből eredő jogokat és kötelezettségeket egyoldalúan és indokolatlanul az ingatlanuk eladására megbízást adó személyek hátrányára rögzíti.

Tisztességtelen a szerződésnek az a kikötése, mely szerint a megbízónak akkor is ki kellett fizetnie a közvetítő díjat,  ha az ingatlant nem az iroda közreműködésével adta el. Sértette a jóhiszeműség és a tisztesség követelményét az is, amikor kizárták annak a lehetőségét, hogy az eladó a saját ingatlanát maga is értékesíthesse. Tisztességtelen volt az a szerződési kikötés is, amikor az eladónak ki kellett adnia az ingatlant megvásárló adatait az ingatlaniroda részére.

(ugyeszseg.hu)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

Csökkenő kkv terhek, szigorítások a közreműködők tevékenységében – Módosult az ESG törvény

Négy hónappal az új ESG törvény elfogadását követően jelent meg a törvény első módosítása, amely számos ponton átalakítja, illetve kiegészíti az ESG adatszolgáltatásra, a nyilvántartásokra és a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságát (SZTFH) megillető hatósági jogkörökre vonatkozó rendelkezéseket. A módosításról Györfi-Tóth Péter, partner, a DLA Piper Hungary ESG szakterületének vezetője és Dránovits Dóra, a DLA Piper Hungary szenior ügyvédje készítettek összefoglalót.