Több mint 2300 joganyag változik 2017. első napján


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Wolters Kluwer Kft. Új Jogtárának adatai szerint 2016. január 1-je és december 31-e között összesen 1235 új jogszabály (törvény, kormány-, miniszteri vagy egyéb rendelet) jelent meg, ez kevesebb, mint a tavalyi kereken 1300-as szám. Mindez összesen 86.578 oldalnyi Magyar Közlönyben volt olvasható, mely oldalszám az utóbbi évek második legnagyobb mennyisége: az utóbbi hét év során egyedül 2013-ban jelent meg ennél több közlönyoldal. Ebbe többek között beletartozik, hogy a személyi jövedelemadóról szóló törvény 10-szer, az adózás rendjéről szóló törvény 8 alkalommal változott 2016-ban.


Már a 2016-os év első napján tudtunk több mint 300 joganyagról, aminek 2017. első napján kell változnia, ez a szám végül is 2300 fölé emelkedett, azaz 2390 norma lépett hatályba, módosult, vagy helyezték hatályon kívül január elsején. Az utóbbi évekhez képest nem találunk kiugró eredményt a jogszabályok számában. 191 törvény és 501 kormányrendelet született, ezek az utóbbi 7 év átlagával összhangban állnak.

A legaktívabb minisztérium az elmúlt évben is a Földművelésügyi tárca lett, a maga 89 rendeletével. Őt követi a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a 2015-ös számtól egyel elmaradva, 78 rendelettel, majd a Nemzetgazdasági Minisztérium következik 67 rendelettel. A legkevésbé aktív tárca 2016-ban is a Külgazdasági és Külügyminisztérium lett 7 rendeletével. Viszont először fordult elő 2005 óta, hogy a miniszterelnök nem adott ki egy rendeletet sem.

Csökkent az Alkotmánybíróság aktivitása, a 2015-ös 36 határozatával szemben tavaly csak 25 határozatot hozott, ahogy az Országgyűlés is 36-ra csökkentette határozatai számát a korábbi 61-ről. 2010 óta ez a legkisebb szám minkét esetben. A Köztársasági elnök is lassított a határozatkiadások terén, a 494 határozata jelent meg a 2015-ös rekordja óta (548).

Szinte nincs változás a kiadott rendeletek számában az előző évvel összevetve a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságnál (7-ről 8-ra), a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatalnál (14-ről 19-re) és a Nemzeti Banknál (58-ról 56-ra) sem.

(A Jogászvilág kiadója a Wolters Kluwer Kft. – a szerk.)

 

 


Kapcsolódó cikkek

2024. április 15.

AI fronton is élesedik a verseny az EU és az USA között

Helyi nyelveket beszélő, mesterséges intelligencia alapú chatbotok fejlesztésén dolgozik az Európai Unió, nehogy az amerikai technológia és az amerikai vállalatok felzabálják a kontinens piacát és kultúráját – írja az Euronews.