Többször ölt a rákóczifalvai kettős gyilkos


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Egy harmadik, Rákóczifalván elkövetett emberölést is elismert az a jelenleg előzetes letartóztatásban levő 25 éves férfi, aki a gyanú szerint idén februárban két férfit is megölt rákóczifalvai otthonaikban – közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője szerdán az MTI-vel.


Szabó Zita tájékoztatása szerint 2017. december 24-én holtan találtak otthonában egy idős férfit Rákóczifalván. Az akkor beszerzett adatok, információk és orvosszakértői vélemények nem támasztották alá az idegenkezűséget, ezért a rendőrség közigazgatási hatósági eljárásban vizsgálta a haláleset körülményeit – közölte.

[htmlbox BDT]

 

Hozzátette: a megyei nyomozók a februári emberöléseket követően a karácsony előtti, gyanús halálesettel is összefüggésbe hozták a férfit; T. Tamás március 5-én, kihallgatásán elismerte a harmadik, Rákóczifalván elkövetett emberölést is.

A férfit a februári halálesetekkel összefüggésben aljas indokból, különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére elkövetett emberöléssel gyanúsítják. A Szolnoki Járásbíróság február 26-án elrendelte előzetes letartóztatását.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 18.

Az országos átlagnál is jobban javult a zalai bíróságok ügykezelése

Az országos átlagnál több ügy érkezett tavaly a zalai bíróságokra, de többet is zártak le, és a két éven túl elhúzódó esetekben is nagyobb volt a csökkenés – közölte az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöki kabinetjének főosztályvezetője csütörtökön Zalaegerszegen, sajtótájékoztatón.

2024. április 18.

Erőszakos Sztárbox-jelenetek miatt büntették a Kanapéhuszárokat

Összesen 8 millió forint bírságot rótt ki az RTL-re a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa a Kanapéhuszárok című műsorszám két epizódja miatt, miután állampolgári bejelentésre, hatósági ellenőrzést követően hivatalból indított közigazgatási hatósági eljárást a médiaszolgáltatóval szemben. A Kanapéhuszárok vizsgált epizódjaiban a Sztárbox olyan erőszakos jelenetei is láthatók voltak, amelyek alkalmasak lehettek a tizenhat éven aluli gyermekek személyiségfejlődésének kedvezőtlen befolyásolására – közölte a hatóság kommunikációs igazgatósága csütörtökön.