Törvényjavaslat a bizalmi vagyonkezelésről


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A jövő év március közepén hatályba lépő új Polgári törvénykönyv (Ptk.) új jogintézményként vezeti be Magyarországon a bizalmi vagyonkezelést, ennek részletszabályait tartalmazza  a kormány honlapján közzétett törvénytervezet, amelyet november 7-ig lehetett véleményezni.


A bizalmi vagyonkezelés háromoldalú jogviszony: a vagyonrendelő a teljes vagyonát vagy annak egy részét a bizalmi  vagyonkezelő tulajdonába adja, aki azt működteti, és a hasznát a kedvezményezettnek adja tovább. Nincs akadálya annak, hogy az első és az utolsó személy – a vagyonrendelő és a kedvezményezett – ugyanaz a személy legyen.

Amíg az új Ptk.-t tárgyalta a parlament, a szakértők nem voltak egységesek az új jogintézmény megítélésében. Például – intő példaként – gyakran megjelent Liechtenstein neve. A hercegségben számos bizalmi vagyonkezelő működik, miután a kezelt vagyon adója csak képletes. Így sok tehetős ember ideirányítja az örökségét vagy pedig a vagyonát, bosszúságot okozva ezzel az örökségből kizártaknak, illetve a hitelezőknek.

A szakmai vélemény szerint a kezelt vagyon adójának a mértéke dönti el, hogy Magyarország adóparadicsommá válik-e – a bizalmi vagyonkezelés intézményesítése révén.

A mostani törvénytervezet nem szól az adóról, viszont szabályozza a vagyonkezelővé válást, illetve a vagyonkezelő működését.

Bizalmi vagyonkezelés csak főtevékenységként végezhető, Magyarországon bejegyzett kft., zrt. vagy valamely EGT tagországban bejegyzett vállalkozás magyarországi fióktelepe által.

Az ilyen társaság, illetve fióktelep a kormány által kijelölt hatóság által kiadott engedély birtokában kezdheti meg tevékenységét, és ez a hatóság veszi nyilvántartásba, később pedig ellenőrzi a tevékenységét. Szintén ez a hatóság veszi nyilvántartása a vagyonrendelőket és a kedvezményezetteket.

Miután a bizalmi vagyonkezelő jogosult a tevékenysége egy részének kiszervezésére, így ennek a részleteire is kitér a törvénytervezet.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 18.

Az országos átlagnál is jobban javult a zalai bíróságok ügykezelése

Az országos átlagnál több ügy érkezett tavaly a zalai bíróságokra, de többet is zártak le, és a két éven túl elhúzódó esetekben is nagyobb volt a csökkenés – közölte az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöki kabinetjének főosztályvezetője csütörtökön Zalaegerszegen, sajtótájékoztatón.

2024. április 18.

Erőszakos Sztárbox-jelenetek miatt büntették a Kanapéhuszárokat

Összesen 8 millió forint bírságot rótt ki az RTL-re a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa a Kanapéhuszárok című műsorszám két epizódja miatt, miután állampolgári bejelentésre, hatósági ellenőrzést követően hivatalból indított közigazgatási hatósági eljárást a médiaszolgáltatóval szemben. A Kanapéhuszárok vizsgált epizódjaiban a Sztárbox olyan erőszakos jelenetei is láthatók voltak, amelyek alkalmasak lehettek a tizenhat éven aluli gyermekek személyiségfejlődésének kedvezőtlen befolyásolására – közölte a hatóság kommunikációs igazgatósága csütörtökön.