Közigazgatási tárgyú és az állam működését érintő törvények a napirenden


Közigazgatási tárgyú és az állam működését érintő törvényjavaslatokat vitat meg kedden az Országgyűlés.

Az Országgyűlés 9 órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdődik. Kivételes eljárásban tárgyalják a képviselők, ezért már kedden szavazhatnak az egyes közigazgatási tárgyú törvények módosításáról. A törvényjavaslat egyebek mellett azt tartalmazza, hogy a földügyi igazgatásban az elektronikus ügyintézésre történő teljes átállás fokozatos legyen.

Az Országgyűlés három törvényjavaslat vitáját is lefolytatja. Az állam működésének további egyszerűsítésével összefüggő rendelkezésekről szóló előterjesztés többek között jelentősen csökkenteni az állampolgárok, vállalkozások adminisztratív terheit. A törvényjavaslat a közmeghallgatás veszélyhelyzeti szabályozásának törvénybe történő átültetésével megteremti annak lehetősége, hogy a közmeghallgatás az érintettek személyes megjelenése nélkül, honlapon való közzététel útján is megtartható legyen.

Vita lesz a Magyarország és a Maldív Köztársaság között a diplomata, hivatalos és szolgálati útlevéllel rendelkező állampolgáraik vízummentességéről szóló megállapodás kihirdetéséről, valamint a Magyarország és Türkmenisztán között a beruházások ösztönzéséről és kölcsönös védelméről szóló megállapodás kihirdetéséről.

A tegnapi nap összefoglalója itt található: https://ado.hu/ado/nyugdijkiegeszites-benzinarstop-megkezdodott-az-oszi-ulesszak/

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 18.

Az országos átlagnál is jobban javult a zalai bíróságok ügykezelése

Az országos átlagnál több ügy érkezett tavaly a zalai bíróságokra, de többet is zártak le, és a két éven túl elhúzódó esetekben is nagyobb volt a csökkenés – közölte az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöki kabinetjének főosztályvezetője csütörtökön Zalaegerszegen, sajtótájékoztatón.

2024. április 18.

Erőszakos Sztárbox-jelenetek miatt büntették a Kanapéhuszárokat

Összesen 8 millió forint bírságot rótt ki az RTL-re a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa a Kanapéhuszárok című műsorszám két epizódja miatt, miután állampolgári bejelentésre, hatósági ellenőrzést követően hivatalból indított közigazgatási hatósági eljárást a médiaszolgáltatóval szemben. A Kanapéhuszárok vizsgált epizódjaiban a Sztárbox olyan erőszakos jelenetei is láthatók voltak, amelyek alkalmasak lehettek a tizenhat éven aluli gyermekek személyiségfejlődésének kedvezőtlen befolyásolására – közölte a hatóság kommunikációs igazgatósága csütörtökön.