Trócsányi: a kegyelmezési eljárás korrekt


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az igazságügyi miniszter szerint a kegyelmezési eljárás korrekt, ezért az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) nagykamarájához fordulnak a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztésről szóló magyar szabályozás legutóbbi, a bíróság általi elmarasztalása miatt.


Trócsányi László hétfőn az Inforádió Aréna című műsorában úgy fogalmazott: „azt gondolom, hogy ez a kegyelmezési eljárás korrekt. (…) Az érveinket fel fogjuk sorolni, és a (…) nagykamara elé fogjuk tárni, mert szerintem ez így rendben van”.

Mint kifejtette, az EJEB szerint a probléma az, hogy a kegyelmezési eljárás végén a köztársasági elnöknek kizárólagos – diszkrecionális – jogköre van. Álláspontja szerint ugyanakkor egy „nagyon cizellált” eljárási rendet vezettek be, az államfőnek kegyelmezési bizottság tesz javaslatot. Miért, milyen alapon gondoljuk azt, hogy a testület egy jól megalapozott döntését a köztársasági elnök nem írja alá – vetette fel Trócsányi László hozzátéve, ez egy vélelem.

Azzal kapcsolatban, hogy az EJEB emellett úgy vélte, túl hosszú idő a negyven év, amelynek el kell telnie a felülvizsgálatig, elmondta: most huszonöt évet említett a strasbourgi bíróság, ugyanakkor van olyan döntése, amelyben harminc évet mondott. „Ezeknek az éveknek a meghatározása nagyon nehéz. Most is gyakorlatilag az egész büntetési rendszerünket érinti (…) ez a kérdéskör” – mondta a miniszter. Hozzáfűzte: kíváncsi a nagykamara véleményére, amelyet majd politikai és jogi szinten is megvizsgálnak.

 

Trócsányi László kijelentette: a kegyelmezési eljárás rendjét rendben lévőnek találja, a negyven évről lehet vitatkozni, hogy az helyes vagy nem. Ugyanakkor még nem tartunk ott – fűzte hozzá.

Az alaptörvény-módosításról szólva a tárcavezető kijelentette: ez az alkotmánymódosítás „releváns, fontos és (…) helyes”. Megjegyezte azt is, hogy szerinte ezek a cikkelyek „nem mondanak semmi olyant, ami ellentétes lenne” az európai uniós joggal.

Trócsányi László közölte azt is: „van törekvés” arra, hogy az Alkotmánybíróságba válasszák meg a négy új bírót, hogy tizenöt taggal működhessen a testület a mostani tizenegy helyett.

A közigazgatási bíróság átalakításával összefüggésben arról beszélt, hogy egy út elején vannak, folyamatban lévő jogalkotásról van szó, a közigazgatási bíráskodás szakmai színvonalát szeretnék emelni.

(MTI)

 

 


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.