Trócsányi:nincs veszélyben a bírói függetlenség


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Egy közigazgatási bíróság akkor jó, ha egyszerre van jelen benne a közigazgatási gyakorlat és a bírói gondolkodásmód – írta Trócsányi László igazságügyi miniszter a Figyelő csütörtökön megjelent számban.


A közigazgatási perrendtartásról szóló törvény előkészítésénél az volt a céljuk, hogy – az ellenzéki pártok támogatásával – olyan „professzionális rendszer jöjjön létre, amely biztosítani tudja egyrészről a teljes körű bírói kontrollt a közigazgatás aktusai felett, másrészről az ítélkezés színvonala is javuljon”. Ennek része lett volna a Közigazgatási Felsőbíróság létrehozása is – írja a miniszter.

Az ellenzéki pártok a többszöri egyeztetés ellenére azonban „politikai alapon” nem támogatták ez a javaslatot – vélekedett a miniszter, hozzátéve, hogy a kétharmados többség hiánya miatt a „megújulás (…) nem lehetett teljes körű”.

A miniszter emlékeztetett, hogy Magyarországon a közigazgatási bíráskodásnak komoly előtörténete van: 1896 és 1949 között működött a Magyar Királyi Közigazgatási Bíróság, „amelyet a kommunista hatalom ellenségesnek ítélt meg, ezért azt megszüntette”.

 

Trócsányi László hangsúlyozta: a közigazgatási bíráskodás feltétele a „közigazgatási szakismerettel rendelkező közigazgatási bíró”. Megjegyezte, hogy a 20. század első felében sok olyan bíró dolgozott, aki korábban a közigazgatásban szerzett komoly tapasztalatot. Szerinte akkor jó egy közigazgatási bíróság, ha „abban egyszerre van jelen a közigazgatási gyakorlatban szerzett tudás, a közigazgatás működésének ismerete és a hagyományos bírói gondolkodásmód”.

A miniszter több külföldi példát is hozott: Franciaországban a közigazgatási bírókat az államigazgatási főiskola egykori hallgatóiból toborozzák, valamint megkövetelik a közigazgatási joggyakorlatot. Utóbbi Ausztriában is szempont.

Magyarországon a közigazgatási bírák kiválasztása is a bírák kezében van – jelezte, kifejtve, hogy az álláspályázatok kiírása, az értékelés, a rangsor felállítása és a döntés is a bírósági szervezeten belül történik. „A bírói függetlenség sérelme fel sem merülhet ebben a folyamatban” – emelte ki.

Trócsányi László szerint a kormányzat olyan pontrendszert szeretne bevezetni az Országos Bírósági Hivatal támogatásával, amely a közigazgatásban töltött joggyakorlatot, a közigazgatás-tudományban való jártasságot is megfelelően honorálja, mert a jelenlegi rendszer erre nem garancia. Miniszteri rendelettel fogják „ezt a hiátust pótolni” – írta.

A miniszter emlékeztet: az ellenzéki pártok a bírói függetlenség felszámolását vizionálják, pártbíróságokkal fenyegetnek. Hangsúlyozta azonban, hogy sértő az egész magyar köztisztviselői karra nézve az az állítás, hogy a közigazgatásból érkezők nem lehetnek függetlenek.

(MTI)

[htmlbox akr]

 

 


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.