Új büntetőeljárási törvény: indul a képzők képzése


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az új Be. a büntetőeljárás átfogó reformját hozza magával, ezért kiemelten fontos, hogy a bírósági szervezet a 2018. július 1-jei hatályba lépésére megfelelően felkészüljön – olvasható az Országos Bírósági Hivatal (OBH) honlapján.


A bírósági szervezet előtt álló kihívások összehangolt teljesítésére az OBH projektszervezetet hozott létre, amelynek egyik feladata a büntetőügyekben eljáró bírák, és az ő munkájukat segítő igazságügyi alkalmazottak képzése. A kódex alkalmazását segítő felkészítés egyik pillére a neves bírósági szakemberek által írt, a változásokra és gyakorlati problémákra koncentráló kézikönyv, amely jelenleg a Kúria szakmai lektorálása alatt áll, és amely elektronikus formában 2018. márciusától lesz elérhető a bírósági dolgozók számára.
 

[htmlbox be_jogszabalytukor]

 

A képzés másik fő területe az oktatás. 2018. január 22-én a Magyar Igazságügyi Akadémián megkezdődik a képzők képzése, amelyen az ország egész területéről és valamennyi ítélkezési szintről közel 130 olyan bíró vesz részt, akik a februárban induló helyi képzések előadói lesznek.
 
A résztvevők 27 előadást hallgathatnak meg a kodifikációban és a kézikönyv írásában is közreműködő bírák előadásában. A képzés kiemelt figyelmet fordít a koncepcionális változásokra és az új jogintézményekre, és ezek gyakorlati alkalmazására, valamint lehetőséget biztosít a felmerülő kérdések közös megvitatására is. Az előadások nemcsak a résztvevők, hanem a bírósági szervezet dolgozói számára is elérhetők lesznek, hiszen azokról felvétel készül. 
 
A képzést követően ezek a kép- és hangfelvételek, valamint az előadásokhoz készített prezentációk elektronikusan elérhetőek lesznek, a hangfelvételeket pedig podcast formájában minden bíró letöltheti okos eszközére is.
(birosag.hu)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 18.

Az országos átlagnál is jobban javult a zalai bíróságok ügykezelése

Az országos átlagnál több ügy érkezett tavaly a zalai bíróságokra, de többet is zártak le, és a két éven túl elhúzódó esetekben is nagyobb volt a csökkenés – közölte az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöki kabinetjének főosztályvezetője csütörtökön Zalaegerszegen, sajtótájékoztatón.

2024. április 18.

Erőszakos Sztárbox-jelenetek miatt büntették a Kanapéhuszárokat

Összesen 8 millió forint bírságot rótt ki az RTL-re a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa a Kanapéhuszárok című műsorszám két epizódja miatt, miután állampolgári bejelentésre, hatósági ellenőrzést követően hivatalból indított közigazgatási hatósági eljárást a médiaszolgáltatóval szemben. A Kanapéhuszárok vizsgált epizódjaiban a Sztárbox olyan erőszakos jelenetei is láthatók voltak, amelyek alkalmasak lehettek a tizenhat éven aluli gyermekek személyiségfejlődésének kedvezőtlen befolyásolására – közölte a hatóság kommunikációs igazgatósága csütörtökön.