Új bv-kódex: csökkenhet a börtönök zsúfoltsága


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az elítéltek társadalomba való visszailleszkedését és a börtönök zsúfoltságának csökkentését sorolta az új büntetés-végrehajtási kódex legfontosabb céljai közé a Belügyminisztérium közigazgatási államtitkára a törvénytervezetről szóló nemzetközi szakmai konferencián.


Felkai László a tanácskozáson arról beszélt: a törvény célja, hogy tiszta helyzetet teremtsen, az elítélteket visszavezesse a társadalomba, ésszerűen minimalizálja a fogva tartás költségeit és beépítse a nemzetközi egyezményeket. Jelezte: jelenleg 12 500 férőhelyen több mint 18 ezren vannak, s ezt a közel 150 százalékos zsúfoltságot mindenképpen kezelni kell.

A Központi Kivizsgáló és Módszertani Intézet létrehozására utalva jelezte: a pszichológusok, orvosok folyamatosan vizsgálják a hosszabb időre elítélt emberek személyiségének változását, s módszereik lehetővé teszik a feltételes szabadlábra helyezés pontosabb mérlegelését.

Gáva Krisztián, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium közjogi jogalkotásért felelős helyettes államtitkára arról beszélt, hogy a törvény egy 34 évvel ezelőtti törvényerejű rendeletet vált, s várhatóan még idén elfogadja az Országgyűlés. A jogszabály a tettel arányos szemléletre helyezi a hangsúlyt és a társadalom fokozottabb védelmét jelenti. A törvénytervezet tisztázza a büntetés-végrehajtási jogviszony fogalmát, a felek jogait és kötelezettségeit, az elítéltek oktatásának és foglalkoztatásának kereteit. Az elektronikus távfelügyelet bevezetése segít a kevésbé veszélyes elkövetők visszailleszkedésében.

Az új büntető törvénykönyv és abüntetés-végrehajtási törvény elfogadását az új büntetőeljárási kódex megalkotása követi, utóbbi koncepciója jelenleg készül és ősszel tárgyalja a kormány. Az Országgyűlés várhatóan a következő ciklusban fogadhatja el.

Csóti András, a büntetés-végrehajtás országos parancsnoka előadásában mérföldkőnek nevezte a büntetés-végrehajtási törvénytervezetet, jelezve, hogy a területnek a rendszerváltás után 23 év kellett, hogy megtehesse a maga korszakváltását. Az 1979-es törvényerejű rendelet jó alap, számtalan változtatás után még mindig hatályos, ugyanakkor „eklektikus jellege” miatt megújításra szorult. Utalt arra, hogy az intézetek túlzsúfoltsága behatárolja a szakmai munkát, ezért új megoldásokra, szemléletre és megfelelő jogi környezetre van szükség.

(forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 18.

Az országos átlagnál is jobban javult a zalai bíróságok ügykezelése

Az országos átlagnál több ügy érkezett tavaly a zalai bíróságokra, de többet is zártak le, és a két éven túl elhúzódó esetekben is nagyobb volt a csökkenés – közölte az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöki kabinetjének főosztályvezetője csütörtökön Zalaegerszegen, sajtótájékoztatón.

2024. április 18.

Erőszakos Sztárbox-jelenetek miatt büntették a Kanapéhuszárokat

Összesen 8 millió forint bírságot rótt ki az RTL-re a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa a Kanapéhuszárok című műsorszám két epizódja miatt, miután állampolgári bejelentésre, hatósági ellenőrzést követően hivatalból indított közigazgatási hatósági eljárást a médiaszolgáltatóval szemben. A Kanapéhuszárok vizsgált epizódjaiban a Sztárbox olyan erőszakos jelenetei is láthatók voltak, amelyek alkalmasak lehettek a tizenhat éven aluli gyermekek személyiségfejlődésének kedvezőtlen befolyásolására – közölte a hatóság kommunikációs igazgatósága csütörtökön.