Új törvényjavaslatok az IM-től


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Benyújtotta az Országgyűlésnek az Igazságügyi Minisztérium (IM) az általános közigazgatási rendtartásról és a közigazgatási perrendtartásról szóló törvényjavaslatot pénteken.


A tárca közleménye szerint az új törvények az ügyfelek ügyeinek gyorsabb és hatékonyabb elintézését, a közigazgatás szolgáltató jellegének erősítését, valamint az eljárások átláthatóbbá és egyszerűbbé tételét szolgálják.

A bíróságok közigazgatási ügyekben való eljárásának szabályai eddig a polgári perrendtartásról szóló törvényben kaptak helyet. Tekintettel azonban arra, hogy a két jogterület számos eltérő sajátossággal rendelkezik, a közigazgatási bírósági eljárások kikerültek az Országgyűlésnek már benyújtott új polgári perrendtartásból, és a javaslat szerint azokat külön törvény szabályozza – írták.

 

A két törvény benyújtását kétéves alapos előkészítés előzte meg – hangsúlyozta az IM, hozzátéve: a jogászi hivatásrendek képviselőiből, országosan elismert szakemberekből álló kodifikációs bizottságok dolgozták ki a tervezeteket. A javaslatok közigazgatási és társadalmi egyeztetése, valamint számos szakmai konferencián való megvitatása mellett a tárca két alkalommal is egyeztetett a szabályozásról a parlamenti pártok frakcióival.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

Az okosbörtön, ahol nem lesz szükség kulcsra

Milyen lesz az okosbörtön-technológia a büntetés-végrehajtás rendszerében? Erről tartott előadást a Ludovika Szabadegyetem legújabb eseményén Biczó László b.v. dandártábornok.

2024. március 27.

Új uniós Ajánlás a hamisítás elleni küzdelem hatékonyságának és a szellemi tulajdonhoz kapcsolódó jogok érvényesítésének megerősítésére

Az Európai Unió Bizottsága 2024. március 19-én ’hamisítás elleni uniós eszköztár’ (EU toolbox against counterfeiting) néven Ajánlást fogadott el az online és offline környezetben elkövetett hamisítások elleni küzdelem erősítése, valamint a szellemitulajdon-jogok hatékonyabb védelme céljából.

2024. március 27.

15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak Budapesten

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és az OECD közös budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központjának (ROK) idei első rendezvényén 15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak kedden, hogy megvitassák a mindennapi gyakorlatukban felmerülő közös kihívásokat – tájékoztatott szerdai közleményében a hivatal.