Újrakezdődött az „étolaj-áfás” büntetőper


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A vád szerint T. Viktor András többek között áfacsökkentést ígért kétmilliárd forintért.


A Fővárosi Törvényszék szerdán újrakezdte a T. Viktor András ellen hivatali befolyással üzérkedés bűntette miatt indult büntetőügy tárgyalását. A Fővárosi Főügyészség 2015 decemberében emelt vádat T. Viktor Andrással szemben vesztegetést színlelve elkövetett befolyással üzérkedés bűntette miatt. A Fővárosi Törvényszék 2016. június 7-én a vádlottat bűnsegédként, vesztegetést állítva elkövetett hivatali befolyással üzérkedés bűntette miatt két év börtönbüntetésre ítélte, amelynek a végrehajtását 3 év próbaidőre felfüggesztette – olvasható a Fővárosi Törvényszék közleményében

Az ítélet szerint a vádlott egy találkozón ajánlatot tett egy külföldi agrár- és élelmiszeripari társaság vezető tanácsadójának. Azt állította, hogy kétmilliárd forintért cserében a kormány hajlandó stratégiai partnerséget kötni a társasággal, és az étolaj terméket terhelő áfa kulcsát csökkenteni tudja 27%-ról 5%-ra, illetve visszatartja a külföldi cég egyik versenytársának járó 16 milliárd forint összegű, jogszerűen visszaigényelt áfát. Az ajánlat szerint a kétmilliárd forintot egy ismert személyhez kötődő alapítvány vagy egy cég részére kellett volna kifizetni. A vádlott ezzel azt a hamis látszatot keltette és azt akarta elhitetni, hogy vezető hivatalos személyeket veszteget.

 

Az elsőfokú ítélettel szemben az ügyész a szabadságvesztés időtartamának súlyosítása és a felfüggesztés mellőzése érdekében fellebbezett. A vádlott és védője pedig felmentést, illetve az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését és új elsőfokú eljárás lefolytatását kérte fellebbezésében. A Fővárosi Ítélőtábla 2017. április 5-én hatályon kívül helyezte a Fővárosi Törvényszék ítéletét és az elsőfokú bíróságot új eljárás lefolytatására utasította, ugyanis ezt szükségesnek tartotta az általa megállapított ellentmondások tisztázása érdekében.

A Fővárosi Ítélőtábla határozatában foglaltak szerint az eljárást a tárgyalási szaktól kell megismételni. Ennek során újból ki kell hallgatni a vádlottat, valamint a másodfokú bíróság által megjelölt tanúkat is annak érdekében, hogy a bíróság megalapozottan döntést hozhasson T.Viktor András büntetőjogi felelősségéről. A Fővárosi Törvényszék a szerdai tárgyaláson ügyészi és védői indítványra teljes egészében ismertette az elsőfokú és a másodfokú ítéleteket, valamint meghallgatta a vádlottat. A következő tárgyalási nap 2017. december 6-án lesz, amikor tanúmeghallgatásokkal folytatódik az eljárás.  


Kapcsolódó cikkek

2024. április 18.

Az országos átlagnál is jobban javult a zalai bíróságok ügykezelése

Az országos átlagnál több ügy érkezett tavaly a zalai bíróságokra, de többet is zártak le, és a két éven túl elhúzódó esetekben is nagyobb volt a csökkenés – közölte az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöki kabinetjének főosztályvezetője csütörtökön Zalaegerszegen, sajtótájékoztatón.

2024. április 18.

Erőszakos Sztárbox-jelenetek miatt büntették a Kanapéhuszárokat

Összesen 8 millió forint bírságot rótt ki az RTL-re a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa a Kanapéhuszárok című műsorszám két epizódja miatt, miután állampolgári bejelentésre, hatósági ellenőrzést követően hivatalból indított közigazgatási hatósági eljárást a médiaszolgáltatóval szemben. A Kanapéhuszárok vizsgált epizódjaiban a Sztárbox olyan erőszakos jelenetei is láthatók voltak, amelyek alkalmasak lehettek a tizenhat éven aluli gyermekek személyiségfejlődésének kedvezőtlen befolyásolására – közölte a hatóság kommunikációs igazgatósága csütörtökön.