Uniós támogatásokat ígérő csalók ellen emeltek vádat


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Vádat emelt az ügyészség három csaló ellen, akik kenőpénz fejében több tíz millió eurós vissza nem térítendő uniós támogatásokat ígértek – közölte a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője.


Szanka Ferenc közölte, a Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség a három embert üzletszerűen, folytatólagosan elkövetett csalás bűntettével vádolja.

A vádirat szerint az első esetben a csalók mintegy 22 millió euró „másodleosztású uniós vissza nem térítendő” támogatás ígéretével kerestek meg két sértettet. A sértettek a vádlottak iránymutatásai alapján 2009-2010-ben Montenegróban, Szlovákiában, Ausztriában bankszámlákat nyitottak, de nem jutottak pénzhez. A vádlottak több éven keresztül folyamatosan hitegették őket a támogatással, anélkül hogy annak megszerzésére lehetőségük lett volna.

[htmlbox Jogászvilág_hírlevél]

 

Egy másik sértettnek 2010 tavaszán logisztikai beruházásokra 10 millió euró vissza nem térítendő támogatást, illetve kedvező kamatozású hitelt ígértek, kétmillió forint fejében. A fejlesztési forrást ebben az esetben sem fizették ki, a vádlottak szándéka kizárólag a sértett megtévesztése volt.

A harmadik esetben a vádlottak egy turisztikai beruházáshoz több millió eurós uniós támogatás megszerzésének lehetőségével keresték fel a sértettet. Előbb 50 ezer forintot, majd 1200 eurót kértek tőle.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.