Uniós támogatást ígért a csaló


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Pécsi Járási és Nyomozó Ügyészség csalás bűntette miatt emelt vádat egy mohácsi nő ellen, aki vissza nem térítendő uniós támogatást ígért az általa megkeresett cégeknek. A vádlott ügyintézési díjat kért a szolgáltatásaiért, azonban a támogatások megszerzésére tényleges lehetőség nem volt.


A mohácsi nő 2015. és 2016. között különböző, többnyire pécsi cégeket keresett fel személyesen, és közvetítő útján.

A vádlott pályázatíró társaságok képviselőjének adta ki magát, és arról tájékoztatta a megkeresett cégvezetőket , hogy az általa képviselt társaságok vissza nem térítendő, uniós forrásból származó, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium által folyósított támogatásokkal kapcsolatban teljeskörű pályázati ügyintézést vállalnak.

Egyes cégvezetők igénybe akarták venni a vádlott szolgáltatásait. A nő pályázatokkal kapcsolatos tevékenységéért ügyintézési díj megfizetését kért, illetve az állítólagosan elnyert támogatások kifizetésének meggyorsítása végett különböző összegeket vett át a cégek képviselőitől.

A vádlott által felkínált pályázati támogatások azonban nem voltak valósak. A nő nem állt kapcsolatban a megnevezett pályázatíró társaságokkal, az elkövető által a sértettek részére bemutatott minisztériumi dokumentumok hamisak voltak, azok nem a minisztériumtól származtak.

A vádlottnak ténylegesen nem volt lehetősége a gazdasági társaságok részére ígért vissza nem térítendő állami támogatás megszerzésére.

A nő összesen 11 cég vezetőjét tévesztette meg, akiktől alkalmanként 50 000 – 1 100 000 forintot csalt ki. Az elkövető összesen 3,6 millió forint összeget vett át az érintett cégek vezetőitől.

A vádlott által elkövetett cselekmény több rendbeli csalás bűntettének a megállapítására alkalmas, mely bűncselekmény a Btk. szerint 1-5 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

(ugyeszseg.hu)

[htmlbox be_jogszabalytukor]

Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

Csökkenő kkv terhek, szigorítások a közreműködők tevékenységében – Módosult az ESG törvény

Négy hónappal az új ESG törvény elfogadását követően jelent meg a törvény első módosítása, amely számos ponton átalakítja, illetve kiegészíti az ESG adatszolgáltatásra, a nyilvántartásokra és a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságát (SZTFH) megillető hatósági jogkörökre vonatkozó rendelkezéseket. A módosításról Györfi-Tóth Péter, partner, a DLA Piper Hungary ESG szakterületének vezetője és Dránovits Dóra, a DLA Piper Hungary szenior ügyvédje készítettek összefoglalót.