UNJR-elnök: nem minden fekete-fehér


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az UNJR elnökét aggasztja, hogy mindenki a román igazságszolgáltatás függetlenségét védené.


A romániai bírák országos szövetségének (UNJR) elnöke, Dana Garbovan aggasztónak találja, hogy a romániai igazságszolgáltatás és a jogállamiság a politikai csatározások központi témájává vált, és mindenki az igazságszolgáltatást akarja „megmenteni” a politikai befolyástól. 

A kolozsvári táblabíróság bírája egy szerda esti kolozsvári rendezvényen tartott előadásában adott hangot amiatti  nemtetszésének, hogy a romániai igazságszolgáltatás és a jogállamiság a politikai csatározások központi témájává vált, és a jelenségek „fekete-fehér” bemutatása megosztotta a társadalmat. Előadását a jogi kérdésekre szakosodott Clujust.ro portál foglalta össze. 

A bírónő úgy vélte, a romániai társadalom egyik fele az igazságszolgáltatás védelmében lép fel, a másik pedig az igazságszolgáltatás túlkapásaira panaszkodik, és a két tábor között nincsen tér a racionális vitára. „A valóság nem fekete-fehér. Nem mindenki makulátlan, aki magát jónak tartja, és a rosszak esetében sem állja meg a helyét, hogy soha nincs igazuk” – jelentette ki a bíró. 

 

Dana Garbovan hibának tartotta az események „táborok szerinti” megítélését, és egyéni mérlegelésre biztatott mindenkit. Bírálta Klaus Iohannis államfőnek azt a kijelentését, hogy őt „nem érdekli a büntetettek véleménye”. Megjegyezte: nem lehet elutasítani valamit arra hivatkozva, hogy nem hiteles, aki mondja.

„Lehetséges, hogy igazuk van azoknak, akik a „rossz” oldalon állnak, és hatósági visszaélésekre panaszkodnak, mint ahogy lehetséges az is, hogy ne legyen igazuk, vagy csak részben legyen igazuk azoknak, akik az igazságszolgáltatás elleni támadást emlegetnek” – idézte a bírát a portál.

A kolozsvári bírónő arra is rávilágított, hogy az igazságszolgáltatás függetlensége és a jogállamiság tartalom nélküli jelszóvá változott. „Ma minden párt az igazságszolgáltatás függetlenségét védi. Már oda jutottunk, hogy azt mondjuk: hagyják csak, ne védjék! Hagyjanak bennünket dolgozni!” – jelentette ki Dana Garbovan a romániai bírák szövetségének az elnöke.

Az elmúlt hetekben az 1989-es rendszerváltozás utáni legnagyobb tiltakozó mozgalmát váltotta ki Romániában az, hogy a szociálliberális kormány január végén egy késő esti kormányülésen a legfelsőbb bírói tanács véleményezése nélkül a kormányülés napirendjén nem szereplő sürgősségi rendelettel módosította a büntetőjogot. Az ország nagyvárosaiban estéről estére százezrek tüntettek az intézkedés ellen, amelynek valódi célja szerintük az, hogy megmentse a korrupt politikusokat a felelősségre vonástól. A tüntetések hatására a kormány visszavonta a rendeletet és lemondott a kabinet két minisztere.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 27.

Új uniós Ajánlás a hamisítás elleni küzdelem hatékonyságának és a szellemi tulajdonhoz kapcsolódó jogok érvényesítésének megerősítésére

Az Európai Unió Bizottsága 2024. március 19-én ’hamisítás elleni uniós eszköztár’ (EU toolbox against counterfeiting) néven Ajánlást fogadott el az online és offline környezetben elkövetett hamisítások elleni küzdelem erősítése, valamint a szellemitulajdon-jogok hatékonyabb védelme céljából.

2024. március 27.

15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak Budapesten

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és az OECD közös budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központjának (ROK) idei első rendezvényén 15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak kedden, hogy megvitassák a mindennapi gyakorlatukban felmerülő közös kihívásokat – tájékoztatott szerdai közleményében a hivatal.