Ütött, garázdaságért is elítélték


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Ittasan ütlegelt egy másik embert, ezzel megbotránkozást, riadalmat keltett, mondta ki a bíróság.


A Szolnoki Járásbíróság 2016. július 29-én meghozott ítéletével garázdaság vétsége és testi sértés vétsége miatt 1 év 7 hónap – végrehajtásában 3 évi próbaidőre felfüggesztett – fogházbüntetésre ítélte azt a 34 éves büntetett előéletű tiszasülyi férfit, aki 2016. július 27-én a hajnali órákban Szolnokon, a Pelikán Bevásárlóközpontban található Nemzeti Dohánybolt előtti járdaszakaszon, ittas állapotban szóváltásba keveredett egy másik férfival, akit minden indok nélkül egy ízben ököllel arcon ütött, majd az ennek hatására a földre eső férfit tovább ütlegelte, olvasható a birosag.hu-n.

[htmlbox Ügyvédek a gyorsuló időben]

 

A bántalmazás következtében 8 napon belül gyógyuló horzsolásos, zúzódásos arcsérülést szenvedett férfi a vádlottal szemben könnyű testi sértés vétsége miatt joghatályos magánindítványt terjesztett elő. A vádlott kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartása alkalmas volt arra, hogy másokban megbotránkozást, riadalmat keltsen. Az ítélet jogerős. 


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

Csökkenő kkv terhek, szigorítások a közreműködők tevékenységében – Módosult az ESG törvény

Négy hónappal az új ESG törvény elfogadását követően jelent meg a törvény első módosítása, amely számos ponton átalakítja, illetve kiegészíti az ESG adatszolgáltatásra, a nyilvántartásokra és a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságát (SZTFH) megillető hatósági jogkörökre vonatkozó rendelkezéseket. A módosításról Györfi-Tóth Péter, partner, a DLA Piper Hungary ESG szakterületének vezetője és Dránovits Dóra, a DLA Piper Hungary szenior ügyvédje készítettek összefoglalót.