Vádat emelt az ügyészség a KSE-ügyben


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt emelt vádat a Szegedi Járási Ügyészség hat emberrel szemben a KSE-ügyben – közölte a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője csütörtökön.


Szanka Ferenc közölte, a vádirat szerint a 2009-ben a kecskeméti önkormányzat többségi tulajdonrészével létrehozott cég működtette a város élvonalbeli férfi kosárlabda, kézilabda és röplabda szakosztályait. Az éves szinten több tízmilliós, túlnyomórészt önkormányzati támogatásból működő vállalkozás alapításkori marketing igazgatójának felkérésére vállalta el egy helybeli lakos a formális ügyvezetői feladatokat, úgy, hogy a ténylegesen irányítás nem az ő kezében lesz.

Az alapításkori marketing igazgató a sportolók járandóságának kifizetésre kidolgozott egy szerződéses konstrukciót: a részben külföldi versenyzőket minimálbéren foglalkoztatták, javadalmazásuk érdemi részét „arculatátviteli szerződésekkel” fizették ki, mivel a közterhek megfizetéséhez megfelelő anyagi fedezettel nem rendelkeztek.

Új értesítő szolgáltatás az Ügyvédvilág portálon

Díjmentes értesítő rendszerünk
segítségével gyorsan és egyszerűen tájékozódhat
az Önt érdeklő friss cikkekről

Három vállalkozás 2009 és 2011 között fiktív számlákat állított ki marketing és reklámtevékenységről a KSE Kft.-nek. A számlák átutalt ellenértékét a cégvezetők készpénzben felvették, majd visszajuttatták a KSE Kft. ügyvezetőjének, aki azután a sportolók járandóságát a munkaszerződésben járó juttatásokon felül – az adók kikerülésével – készpénzben kifizette. A teljesítés nélkül kifizetett számlák összértéke 425 millió forint volt.

A vádirat szerint az ügyvezető a bűncselekményt az alakuláskori marketing igazgató felbujtására és közreműködésével követte el, a cég könyvelője tudtával, aki közreműködött a valótlan tartalmú könyvelés elkészítésében. A három beszámlázó cég ügyvezetője bűnsegédként járult hozzá a hűtlen kezelés elkövetéséhez.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.