Vádat emeltek egy sorozatbetörő ellen


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Mintegy félszáz ingatlanba tört be egy férfi a Balaton déli partján tavaly, a siófoki ügyészség nagyobb értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás és más bűncselekmények miatt emelt vádat ellene – tájékoztatta a Somogy Megyei Főügyészség kedden az MTI-t.


Azt írták: a 61 éves hajléktalan Balatonszárszó és Balatonföldvár térségében 2017 júniusa és novembere között készpénzt, élelmiszert, könnyen mozdítható és értékesíthető műszaki cikkeket zsákmányolt, esetenként 300 forint és 807 ezer forint közötti értékben. Lemezszekrény felfeszítésével megpróbálta elvinni egy panzió 800 ezer forintos bevételét is, de nem járt sikerrel.

[htmlbox BDT]

 

Előfordult, hogy a férfi napokra, volt, hogy két hétre önkényesen elfoglalt épületeket, amelyeket a korábbi bűncselekményekből megszerzett áruk raktározására is használt – tették hozzá.

Az ügyészség börtönbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta a bíróságnak a korábban már büntetett, előzetes letartóztatásban lévő férfival szemben.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

Csökkenő kkv terhek, szigorítások a közreműködők tevékenységében – Módosult az ESG törvény

Négy hónappal az új ESG törvény elfogadását követően jelent meg a törvény első módosítása, amely számos ponton átalakítja, illetve kiegészíti az ESG adatszolgáltatásra, a nyilvántartásokra és a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságát (SZTFH) megillető hatósági jogkörökre vonatkozó rendelkezéseket. A módosításról Györfi-Tóth Péter, partner, a DLA Piper Hungary ESG szakterületének vezetője és Dránovits Dóra, a DLA Piper Hungary szenior ügyvédje készítettek összefoglalót.