Visszajár a jegy ára, ha kihasználatlanság miatt törlik a járatot


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A légi társaságok kötelezhetőek az előre lefoglalt jegy árának visszatérítésére, ha azért törlik a visszarepülő járatot, mert az oda tartó repülőgép kihasználatlanul szállt volna fel.


A jelen ügyben egy angol bíróság úgy határozott, hogy az Iberia légitársaság köteles visszatéríteni az utas által fizetett jegyárat, mivel a visszaútra szóló járatát előzetes értesítés nélkül törölték. 

A légitársaság azt követően törölte a London- Madrid-London viszonylaton Londonból Madridba közlekedő járatát, hogy a felperes pár perccel a megszabott idő után checkkolt be a gatwicki repülőtéren. 

A felperes a késése miatt hívta fel a légitársaságot és kérte, hogy a beszállókaput tartsák még nyitva pár percig, azonban a légitársaság ekkor közölte vele, hogy a járatot törölték, ezért azt ajánlották, hogy vegyen jegyet egy másik légitársaság járatára. 

Ez volt az egyik első eset az Egyesült Királyságban, amikor ilyen módon törölték a járatot. 

Az ügy hátterében az állhat, hogy a légitársaságok így próbálják megakadályozni azt, hogy az utas retúr jegyet váltson, mivel az olcsóbb az egyszeri utazásra szóló jegyeknél. 

Szakértők szerint a légitársaságok jegyvásárlési rendszere és ilyen stratégiái felett mér eljárt az idő.

A bíróság azért kötelezte a légitársaságot az utas útiköltségeinek megtérítésére, mert így a visszaútra csak jóval magasabb áron tudott jegyet váltani, mint amit a légitársaságnál eredetileg megfizetett.

(telegraph.co.uk) 


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

Csökkenő kkv terhek, szigorítások a közreműködők tevékenységében – Módosult az ESG törvény

Négy hónappal az új ESG törvény elfogadását követően jelent meg a törvény első módosítása, amely számos ponton átalakítja, illetve kiegészíti az ESG adatszolgáltatásra, a nyilvántartásokra és a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságát (SZTFH) megillető hatósági jogkörökre vonatkozó rendelkezéseket. A módosításról Györfi-Tóth Péter, partner, a DLA Piper Hungary ESG szakterületének vezetője és Dránovits Dóra, a DLA Piper Hungary szenior ügyvédje készítettek összefoglalót.