Vizoviczki-ügy: folytatódott a tárgyalás


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az ügyész perbeszédével folytatódott a költségvetési csalással vádolt Vizoviczki László és társai ellen indult büntetőper kedd délután a Fővárosi Törvényszéken.


A bíróság befejezetté nyilvánította a 2014 novemberében kezdődött bírósági eljárás bizonyítását. 

Az ügyészség szerint triviális a történeti tényállás: a Vizoviczki Lászlóhoz köthető – vendéglátóhelyeket üzemeltető – gazdasági társaságok 2010 és 2012 között a bevétel jelentős részét eltitkolták, ráadásul az elkövetési mód is a legősibb, „nincsenek alvállalkozók, számlagyárak”, a készpénzes bevételt egyszerűen nem szerepeltették a könyvelésben. Az ügyész kiemelte: alapos bizonyításon vannak túl és sikerült bizonyítani a vádat, ezt segítette az is, hogy a hatóság rendelkezésére állt a „feketekönyvelés”.

Az ügyész kitért arra is, hogy magas fokon, egységesen volt megszervezve a bűnözői hálózat, a feladatok, szerepek szét voltak választva, a kapcsolatot konspirálva tartották. Az üzletvezetők a bizonyítékok szerint tudtak a bűncselekmény elkövetéséről, aktívan közreműködtek benne, jelezték a munkavállalóknak, mikor kell „szorosan fogni a pénztárgépet” és dokumentálták a tényleges bevételeket.

A vádlottak ellen a Központi Nyomozó Főügyészség emelt vádat különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt. Kilenc embert bűnszervezetben történt elkövetéssel is vádolnak.

A vád szerint a budapesti szórakozóhelyek üzemeltetőjeként ismertté vált elsőrendű vádlott, Vizoviczki László az 1990-es évek első felétől Budapesten egyre több vendéglátóipari tevékenységet folytató gazdasági társaságban szerzett érdekeltséget, és törekedett a vendéglátóipari tevékenységből származó bevételeinek illegális növelésére. 

Új HR Jogtár

Kérje 2 hetes ingyenes próbaverziónkat

MunkaügyHRBérszámfejtésMunkaügyi iratmintatár

A regisztrált ügyfelek az adatbázis teljes tartalmához hozzáférést kapnak.

Regisztráció >>

A vádbeli időszakban 48 cégből álló cégcsoportot alakított ki. A gazdasági társaságok ügyvezetői a Vizoviczki Lászlónak lekötelezett, már hosszú ideje neki dolgozó, általa megbízhatónak tekintett emberek voltak. Emellett Vizoviczki jó kapcsolatokat épített ki a Budapesti Rendőr-főkapitányság és az V. kerületi kapitányság több vezető beosztású tisztjével és más hatósági dolgozókkal is. 

A korrupt rendőrök feladata az volt, hogy a Vizoviczki érdekeltségébe tartozó szórakozóhelyeken lehetőség szerint ne legyenek hatósági ellenőrzések, vagy ha mégis, akkor azokról előre értesítsék megbízójukat, továbbá igyekeztek elérni, hogy legyenek ellenőrzések, igazoltatások a konkurens szórakozóhelyeken, esetenként közreműködtek a fizetni nem akaró vendégek tartozásainak behajtásában. A vád szerint az elkövetői kör több tagja illegális kapcsolatot tartott fent szakhatóságok dolgozóival is annak érdekében, hogy a szórakozóhelyekre tervezett hatósági ellenőrzésekről időben értesüljenek, illetve a szórakozóhelyekkel kapcsolatos ügyintézésnél kedvezőbb elbírálásban részesüljenek.

Az elsőrendű vádlott folyamatos terjeszkedése eredményeként a 2000-es évek közepére több vendéglátóipari tevékenységet folytató gazdasági társaságban szerzett befolyást Budapesten, legális, illetve illegális eszközökkel átvette több szórakozóhely, illetve több, a Hajógyári-sziget területén található vendéglátóipari egység üzemeltetését. 

Ebben az ügyben különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás a vád 33 vádlott ellen, közülük többen az ügyészség szerint bűnszervezetben követték el cselekményeiket. A vádbeli cselekmények elkövetési értéke összességében milliárdos nagyságrendű. 

Az eljárás során az elsőrendű vádlott és társainak többsége tagadta bűnösségét, de voltak, akik részben elismerték bűnösségüket.

A Központi Nyomozó Főügyészség 2014 augusztusában egy másik vádiratot is benyújtott Vizoviczki László és 21 társa ellen. Abban az ügyben a vád vezető beosztású hivatalos személy által kötelességszegéssel és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés, többen az ügyészség szerint bűnszervezetben követték el cselekményeiket. 

A két vádirat alapján összesen több mint 300 cselekmény róható a vádlottak terhére az ügyészség szerint. A több mint félszáz vádlott között van hét egykori rendőr, köztük öt volt vezető beosztású tiszt, továbbá egykori tűzoltó százados, pénzügyőr főhadnagy, önkormányzati köztisztviselő és közegészségügyi felügyelő. 

A Vizoviczki és társai elleni nyomozás a Nemzeti Védelmi Szolgálat titkos információgyűjtésen alapuló feljelentése nyomán 2012 elején kezdődött, és az év májusában fogták el az első gyanúsítottakat, köztük rendőrtiszteket is.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 18.

Az országos átlagnál is jobban javult a zalai bíróságok ügykezelése

Az országos átlagnál több ügy érkezett tavaly a zalai bíróságokra, de többet is zártak le, és a két éven túl elhúzódó esetekben is nagyobb volt a csökkenés – közölte az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöki kabinetjének főosztályvezetője csütörtökön Zalaegerszegen, sajtótájékoztatón.

2024. április 18.

Erőszakos Sztárbox-jelenetek miatt büntették a Kanapéhuszárokat

Összesen 8 millió forint bírságot rótt ki az RTL-re a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa a Kanapéhuszárok című műsorszám két epizódja miatt, miután állampolgári bejelentésre, hatósági ellenőrzést követően hivatalból indított közigazgatási hatósági eljárást a médiaszolgáltatóval szemben. A Kanapéhuszárok vizsgált epizódjaiban a Sztárbox olyan erőszakos jelenetei is láthatók voltak, amelyek alkalmasak lehettek a tizenhat éven aluli gyermekek személyiségfejlődésének kedvezőtlen befolyásolására – közölte a hatóság kommunikációs igazgatósága csütörtökön.