Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Kötetlen beszélgetés dr. Kiss László volt alkotmánybíróval, akinek március 10-én 18 esztendő után járt le alkotmányőri megbízatása. A közeljövőben egy érdekesnek ígérkező tényfeltáró könyvet jelentet meg „Ügynökmese. Egy történészi spekuláció genezise” címmel. Apropóját az adja, hogy 2007-ben az ÉS-ben Ungváry Krisztián történész azt állította róla, a Kádár-rendszer ügynöke volt. A kötet Kiss László szerint a valóságot fogja feltárni, és lerántja a leplet az őt hamis váddal illetőkről.
Másfél hónapja, március 10-én szűnt meg az alkotmánybírói megbízatása, amely – lévén, hogy 2007 februárjában újraválasztották – 18 esztendei alkotmánybírósági munkának jelentette a végét. Az öné mellett eddig mindössze csak két bíró (dr. Bihari Mihály és dr. Holló András volt elnökök) újraválasztására került sor, ők azonban a második ciklusukat már nem tölthették ki. Így Ön az egyetlen, aki – ráadásul „egyszerű” alkotmánybíróként – rekordidőt, 18 esztendőt „húzott le” a Donáti utcában.
„Első generációs” jogász vagyok, négyen voltunk testvérek (ma már csak hárman maradtunk), ebből ketten vagyunk jogászok. Idősebb bátyám 1964-ben végzett a pécsi jogi karon, én is ott szereztem jogi diplomát 1975-ben. Azóta a tágabb családban megszaporodott a jogászok száma, hiszen a fiam, két unokahúgom és három unokaöcsém is ezen a pályán keresi a kenyerét. Számomra viszonylag hamar eldőlt, hogy a természettudományok terén nem sok keresnivalóm lesz, tekintettel arra, hogy a matematika és fizikatudományokban nem sok learatni való babér mutatkozott a számomra. (Még az érettségi matematika szóbeli vizsgámon is kísérletet tettem arra, hogy bebizonyítsam a trapézra Thalész tételét.) Maradtak a társadalomtudományok, kezdetben a történelem, ezen belül is különösen a régészet vonzott. Ám hamarosan reálisan fel kellett mérni a helyzetemet, hiszen akkoriban a régészetre csaknem húszszoros túljelentkezés volt. Maradt a jogászi pálya, amelyre már a középiskola utolsó két esztendejében tudatosan készültem. 1969-ben tettem sikeres felvételi vizsgát, majd jött a Kalocsai 37-es budapesti forradalmi ezred 11 hónapos fiúnevelője. Itt már együtt voltunk leendő jogászok, jól meg- és kiismerhettük egymást még az egyetemi tanulmányaink megkezdése előtt. Az egyetemen kezdetben a büntetőjog iránt érdeklődtem, de viszonylag korán, harmadéves koromban átnyargaltam a közigazgatási (akkori nevén: államigazgatási) jogra. Tagja lettem a tudományos diákkörnek, indultam Diákköri Konferenciákon, ahol országos első helyezést is nyertem. Másodéves koromtól Népköztársasági Ösztöndíjas voltam, ami a tanulmányi munkám elismerése mellett anyagilag is jól jött. Szüleim akkor már nem éltek, a legrosszabb szociális helyzetű hallgatók közé soroltak be. Testvéreim támogatásából (na és a kemény kéthónapos nyári fizikai munkavállalások bevételeiből éltem addig. A Népköztársasági Ösztöndíjam 1400 forint volt havonta, ami az 1970-es évek elején csaknem egyhavi átlagfizetésnek felelt meg – 50 forintot fizettem havonta a kollégiumért és az ebédért, vacsoráért.
Hogyan kezdődött az egyetemi oktatói pálya, milyen út vezetett alkotmánybíróvá történt megválasztásáig?
Az államigazgatási diákkörből egyenes út vezetett a tanszékig. Szamel Lajos professzor hívott be oktatónak, ami kezdetben tudományos ösztöndíjas gyakornoki besorolást jelentett. Minthogy kutatómunkát is végeztem, harmincéves koromra kandidátus lettem. Újabb lökést adott pályámnak az a kétéves Humboldt-ösztöndíj, amelynek keretében a marburgi Philipps-Egyetemen dolgozhattam. Egy évig a családom is kint élt velem, ami különösen a gyerekeim számára volt előnyös, hiszen német iskolába járhattak. „Kutatói” ösztöndíjam volt, így hazatérésem után (1989 végén, a rendszerváltás kellős közepén) rögtön benyújthattam a „Jogállam és jogalkotás” című akadémiai doktori értekezésemet, amelyet 1991-ben sikeresen meg is védtem. Tudományos pályafutásom jelentős része esik a jogalkotás, a jogon belüli ellentmondások, a jogi túlszabályozás, a dereguláció jelenségeinek a területére, beleértve a helyi – korábban tanácsi, ma önkormányzati – rendeletalkotást is. Jogi kari pályafutásom során igyekeztem kivenni a részemet a PhD-képzésből is, 23 évig voltam a Doktori Iskola vezetője: eddig közel harminc tudományos fokozatot szerzett „tudóspalántának” voltam a témavezetője.
Szeret bölcsességeket átadni a diákoknak?
Nem tartozom azok közé az oktatók és vizsgáztatók közé, akik a tételes jog maradéktalan ismeretét követelik meg. Persze szükség van a hatályos jogi szabályozás ismeretére, de még inkább arra, hogy a jogi gondolkodásra tanítsuk meg a diákjainkat. A kételkedést, a gyanakvást kell mindenekelőtt elültetni bennük, hogy az örökké változó jog világában képesek legyenek eligazodni. A jogászi gondolkodást és szemléletmódot, azaz magát a jogi kultúrát kell beléjük táplálni, amely megnyugtató bázisául szolgál annak, hogy biztosan kezelni tudják az újabb és újabb, vagy megújuló régi jogintézményeket. Ez volt mindig az én oktatói „ars poetica”-m. Ezt a célt, ha kellett, egyszerűen, megfelelő humoros környezetbe ágyazva iparkodtam elérni, de ha éppen azt tartottam célravezetőnek, akár meg is énekeltettem a hallgatóimat (legutóbb négy vizsgázó lányt). Hát, erre biztosan emlékezni fognak.
Térjünk rá az alkotmánybírósági évekre. Hogyan emlékezik vissza a kezdetekre?
A kérdésre nemrégiben az Alkotmánybírósági Szemlében tértem ki. Hadd idézzek innen: „Furcsának, feszesnek tűnt kezdetben az a munkamódszer és munkastílus, amivel a testületben találkoztam, de nem volt nehéz hozzászokni. Nem tagadom, személyemet illetően éreztem némi gyanakvást az elnök részéről, amit Németh János (későbbi elnök) egy-egy teljes ülésen tett megjegyzése még erősített is bennem. („Nem kétéves nyeretlenek érkeztek az Alkotmánybíróságra”). Jóllehet senki nem fogalmazta meg ezt így, mégis volt egy olyan – nem bizonyítható – érzésem, hogy Sólyom László elnök afféle „politikai alapon” bekerültnek tartott. Ezt a feltételezésemet csak erősítette az a körülmény, hogy rögtön kiszignált rám két olyan ügyet, amelyekből egy kezdő alkotmánybírónak egy is éppen elegendő lett volna. Az egyik a bős-nagymarosi vízlépcső ügyében kezdeményezett népszavazási kérelem, a másik pedig a külföldiek magyarországi földtulajdonszerzését megakadályozni célzó indítvány volt. Tudtam és éreztem, hogy ezek afféle vizsgafeladatok, s ekként is fogtam a feldolgozásukhoz.” Ezeknek az ügyeknek a lezárása után az elnök velem kapcsolatos (feltételezett) véleménye érezhetően megváltozott. Viszonylag hamar beintegrálódtam a testület munkájába, s nem is volt más választásom, mert akkortájt minden bírónál jóval száz felett volt az elintézésre váró ügyek száma.
Kiss László egyedüliként rekordidőt, 18 esztendőt „húzott le” alkotmánybíróként
Milyen ügyeket szignáltak ki önre? Volt ebben annak szerepe, hogy korábban alapvetően a jogalkotás problémáival, illetve az önkormányzati igazgatás kérdéseivel foglalkozott?
Nem volt merev elhatárolás, hiszen rendkívül színes palettán jelentkeztek az indítványok is. Az elnöki szignálás alapvetően figyelemmel volt arra, hogy a bírók egy része a közjog, a másik része a magánjog területéről érkezett, arra azonban nem lehetett tekintettel, hogy a kiszignált ügyek következetesen igazodjanak az egyes bírák privát kutatási területeihez. Így azután teljesen természetes volt, hogy szép számmal kaptam a bányajoggal, a méhtartással kapcsolatos indítványokat, de landoltak nálam társadalombiztosítási vagy épp a munkanélküliek szociális ellátásával kapcsolatos ügyek is. Voltak szép emlékezetes ügyeim: három önkormányzat feloszlatásával kapcsolatos „elvi határozat” („elvi vélemény”) tervezete is az én törzskaromban készült (közöttük az akkoriban nagy port felvert hódmezővásárhelyié is); miénk volt az úgynevezett „névhatározat” tervezete, amelyből javarészt csak az maradt meg a köztudatban, hogy most már a férj is felveheti a felesége családi nevét, jóllehet a rendelkező része két és fél oldalas volt. Az úgynevezett salátatörvények ritkítása terén ugyancsak jelentős feladatokat kaptam. (A 2005-ös költségvetési törvény felülvizsgálata kapcsán több mint ötven törvény vagy törvényi rendelkezés megsemmisítésére tettem javaslatot, melyet gyakorlatilag maradék nélkül elfogadott a testület).
Mondják, sajátos munkastílusa és munkatempója volt. Valóban így van?
Nekem nem volt sajátos. 18 éven keresztül minden vasárnap délután már 3-4 órát az irodámban dolgoztam, áttekintettem mindazt az iratanyagot, amelyet szerda óta kaptam. Volt belőle bőven. Hétfőn, kedden, szerdán voltam (laktam) Budapesten, az albérletemben azonban alapvetően csak éjszaka. Már reggel 4 óra után az irodámban ültem, s gyakran csak sötétedés után tértem haza. (Amikor most márciusban eljöttem a bíróságról, külön elnézést kértem a készenléti őrségtől, hogy 18 éven keresztül már reggel 4 óra környékén megjelentem. Egyben jeleztem az őrparancsnoknak is, hogy ez idő alatt véletlenül sem fordult elő, hogy az épület biztonságáért felelős rendőrök közül bárki elaludt volna.) Ami a munkát illeti, jól éreztem magam, hiszen igazi jogászi csemegékkel találkoztam. Változatos, szép feladataink voltak, amelyek megoldásában öröm volt közreműködni. Persze ebben az is közrejátszott, hogy kiváló főtanácsadóim voltak, akik mind az elméleti alapokat, mind pedig a gyakorlati jártasságot illetően kezdettől fogva a helyzet magaslatán álltak. Ezúton is köszönöm az áldozatos munkájukat.
Népszerű előadó, sok rendezvényre hívják. Változatlan szorgalommal és buzgalommal tart majd a jövőben is előadásokat?
Egyetemi oktatói és alkotmánybírói munkám mellett valóban gyakran tartottam előadásokat. Ezek száma objektív okoknál fogva feltehetően jelentősen csökkenni fog, hiszen kocsit nem vezetek (jogosítványom soha nem is volt), vonattal és autóbusszal pedig igencsak körülményes az időpontok összehangolása. Különösen nehéz lesz a távolabbi célpontok, például Szeged, Győr, Miskolc elérése. Ez utóbbiakat azért is sajnálom, mert ugyanezeken a helyszíneken a tudományos minősítési eljárásokban való részvételem is gyakorlatilag teljesen ellehetetlenül. Másrészt nem vagyok már fiatal, betöltöttem a 65. életévemet. Így egyre-másra észreveszem magamon, hogy nem szívesen hagyom el a lakásomat. Persze nem mondom azt, hogy teljesen elzárkózok előadások tartásától, azt azonban igen, hogy ezeknek az alkalmaknak a száma lényegesen csökkenni fog. Az itt megmaradó energiáim nagy részét a jogi kari oktatásra szeretném fordítani, beleértve a tudományos diákköri munka segítését is. A jogi kari vezetés elképzelései szerint professzor emeritus-ként dolgoznék tovább július 1-e után, amikor nyugállományba vonulok.
II. Wolters Kluwer Jogi Konferencia |
|---|
|
2016. május 11-12. között kerül megrendezés a II. Wolters Kluwer Jogi Konferencia, melynek fő témái között az új Ptk. gyakorlata, valamint az új polgári perrendtartás szerepel. Napijeggyel a részvétel mindössze 39.990 Ft+ áfa! |
A közeljövőben egy érdekesnek ígérkező tényfeltáró könyv megjelenésére kerül sor. „Ügynökmese. Egy történészi spekuláció genezise” címmel. Apropóját az adja, hogy 2007-ben az ÉS-ben Ungváry Krisztián történész azt állította önről, hogy a Kádár-rendszerben ügynöki tevékenységet végzett. Emiatt ön több pert is indított. Az igazságot fogja feltárni a könyvben?
Nem az igazságot, csak a valóságot. Akit ezzel a váddal illetnek és a vád hamis (vagy egyszerűen csak spekuláció), annak nem marad más lehetősége, mint a pereskedés. Az ilyen szennyet ugyan soha nem tudja már lemosni magáról, azt azonban kötelessége megtenni, hogy – legalább mások, a leendő későbbi áldozatok védelmében – leleplezze a felelőtlenül vádaskodók szándékát és módszereit. A történet – de talán még inkább annak bírósági kezelése – elképesztő tapasztalatokhoz juttatott, amelyeket bűn lett volna nem megírni. A néha egyenesen sértően alacsony színvonalú, alsóbb szinteken meghozott ítéletek „spekuláltak” tovább a történésszel, máskor egyenesen a bírói ítéletek „besúgóztak” le. Nos: ez a könyv ezekről az ítéletekről is „ítélkezik”. Ítélkezik azonban a csaknem kilencéves eljárás során végig hallgató, lapító ügyészségekről is, amelyek akkor sem érezték azt, hogy meg kellene szólalniuk, amikor például Lázár János kancelláriaminiszter az Alkotmánybíróság egész működését hiteltelennek tartotta amiatt, hogy ott dolgozok. Szól a könyv a médiumok nagy részének az ügyben játszott dicstelen szerepéről is, a felületességükről, a ferdítéseikről, csúsztatásaikról, néha hazudozásaikról is. A médiumok e „hősei” (ugyanúgy, mint bárki más, engem ok nélkül támadó is) név szerint vannak megemlítve a könyvben, így módjuk lehet a cáfolatra is. Nem pozitív a hallgató történésztársadalom szerepe sem az ügyben, amelynek „érintett” tagjai sem figyelmeztették a történészt arra, hogy hamis, téves úton jár. Nos hát, a könyv a valóságról ír, 450 oldal terjedelemben, több mint 100 dokumentummal alátámasztva. Olyannyira jól sikerült, hogy még nekem is tetszik. A napokban jelenik meg, a pécsi Kódex Nyomda kiadásában. Súlyos tartalma ellenére kifejezetten olvasmányos: korrajz, amely egyben kór-rajz is, bemutatja azt, miként lehet bírói, ügyészi segítséggel és aktív médiatámogatással meghurcolni egy alkotmánybírót, aki három átvilágítási határozattal is rendelkezik. Jóllehet 10 millió forint felajánlása után sem volt képes senki egyetlen általam írt állambiztonsági jelentést sem bemutatni, vagy általam valaha besúgottat tanúként bíróság elé megidéztetni, a kitalált, fabrikált történet mégis éveken át élte világát. Egy szó mint száz: alighanem sikerült egy kordokumentumot összeállítanom, amely érdekes olvasmány lehet a nyitott szemű és fülű jogászoknak.
Szabad idejét mivel tölti?
Szeretek horgászni, gyakran járok Pécs közeli horgásztavakhoz, de van éves engedélyem a Balatonra is. Nyugtat a csend, a víz, sokszor kifejezetten zavar is az, ha kapásom van. Szeretek főzni (főzögetni), új ételrecepteket kipróbálni. Szűkebb körben ez a hobbim is ismert, így hát egy kedves alkotmánybírósági kollégám feleségétől búcsúzóul hétféle pogácsa receptjét kaptam meg. Alighanem most lesz időm arra, hogy ezeket egyenként kipróbáljam. S azután ott vannak az unokáim is, akikre úgyszintén most több időm marad. Feleségemnek, nekem is sokszor hiányoznak. Hosszú-hosszú évek után talán most újra lesz időm a rendszeres olvasásra. Komoly restanciám van. Az első könyv, amit elolvasok, Ungváry Krisztián Budapest ostroma című műve lesz. Beleolvastam: kitűnő munka. Kár, hogy a szerző nem maradt meg a kaptafánál, kár, hogy – legalábbis velem kapcsolatban – olyan ügybe nyúlt bele, amelynél a bátorsága nagyobbnak bizonyult a kor ismereténél és a felkészültségénél.
| Kiss László |
|---|
| A JPTE ÁJK Alkotmányjogi – Közigazgatási Jogi Tanszék egyetemi adjunktusa, docense, a Magyar Köztársaság Alkotmánybíróságának volt bírája a Pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán szerzett jogi diplomát. 1975-től a kar alkotmányjogi-közigazgatási jogi tanszékének oktatója, 1993-tól 1998-ig tanszékvezetője.
Fontosabb megbízatásai: a Magyar Közigazgatási Kar alelnöke 1992-től 1998-ig. A Deregulációs Tanács tagja 1989-1990-ig, illetve 1995-től 1998-ig. A Magyar Köztársaság Alkotmánybíróságának tagja (1998-tól), újraválasztották 2007. február 19-én, 2007. március 10-től 2016. március 10-ig, 9 esztendőre. A JPTE AJK Doktori Tanácsának elnöke, az Országos Közigazgatási Szakvizsga Bizottság tagja. Szervezéselméletet, pénzügyi jogot, pénzügytant, magyar alkotmányjogot, közigazgatásjogot, törvényhozástant oktat. 1982-től az állam- és jogtudomány kandidátusa, 1992-től az állam- és jogtudomány doktora.1975-től mintegy 35 monográfiája és kézikönyve, valamint csaknem 400 tanulmánya jelent meg külföldi és hazai szaklapokban. Humboldt-ösztöndíjas a marburgi Philipps-Egyetemen 1988-1989 között és 1997. február 2-től augusztus 1-ig.Előadásokat tartott Eszéken, Krakkóban, Bayreuthban, Marburgban, Kölnben, Bonnban, tanulmányai jelentek meg Ausztriában, Lengyelországban, Németországban, Spanyolországban. Folyékonyan beszél németül. Kitüntetései, szakmai elismerései: Baranya Megye Tudományos Díja (1996.), Széchenyi Ösztöndíj (1997-2000), Belügyminisztérium Tudományos Díja (2004), Somogy Polgáraiért Emlékérem (2005), Magyar Jogász Egylet kitüntetése (2006), Budapesti Corvinus Egyetem honoris causa doktora (2007). Nős, felesége nyugdíjas, gyermekei Eszter és Szabolcs bölcsész, illetőleg rendőrtiszt. |
