A 3013/2015. (I. 27.) AB végzésről – II. rész

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Alkotmánybíróság végzése a tényleges életfogytiglani szabadságvesztéssel kapcsolatos eljárás megszüntetéséről

A bírói előterjesztés nyilvánvaló okafogyottsága?

Az AB hosszas, az eljárási határidőt túllépő várakozása lehetővé tette a jogalkotónak, hogy ez idő alatt – a strasbourgi elmarasztalásra mintegy válaszként – módosítsa a Bv. törvényt (2013. évi CCXL. törvény), s annak új 46/A-H. §-aival bevezesse a kötelező kegyelmi eljárás jogintézményét. A negyven év eltelte után hivatalból indítható kegyelmi eljárás során egy bírói testület foglal majd állást a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt feltételes szabadságra bocsátásra való alkalmasságáról, majd az ezt követő miniszteri előterjesztés alapján a köztársasági elnök hozza meg a kegyelmi döntést, a szokott módon, diszkrecionális jogkörben. A tényleges életfogytig tartó szabadságvesztésre vonatkozó Btk.-beli szabályok továbbra is változatlanok maradnak.

Az AB a kötelező kegyelmi eljárás bevezetése kapcsán úgy foglalt állást, hogy ezzel lényegesen módosult a bírói előterjesztés megtételekor fennállt jogi helyzet, amely az indítványra okot adott, s ezért az alkotmánybírósági eljárás lefolytatására okot adó körülmény már nem áll fenn. Az AB az Ügyrend 67. § (1) bekezdése alapján megszüntetette az eljárást, hivatkozással az Abtv. 59. §-ára is, amely szerint az AB – az ügyrendjében meghatározottak szerint – kivételesen, a nyilvánvalóan okafogyottá váló ügyek esetén az előtte folyamatban lévő eljárást megszüntetheti. Az AB végzés indokolása ennyiben, tehát a megszüntetés jogalapjára vonatkozó norma szövegének megismétlésében ki is merül. Érdemi indokolásra egyetlen mondat erejéig sem kerül sor.

Az AB végzéshez Lévay Miklós alkotmánybíró fogalmazott meg különvéleményt, amelyhez Kiss László alkotmánybíró is csatlakozott. A többségi határozattal szemben a különvéleménnyel, annak minden egyes megállapításával értünk egyet. A végzés súlyos indokolási fogyatékosságban szenved, és nem fogadható el az okafogyottság nyilvánvalóságára való hivatkozása. Az okafogyottság akkor lehet nyilvánvaló, ha bármiféle érdemi vizsgálat nélkül kijelenthető, hogy a bírói előterjesztésben hivatkozott jogi helyzet már nem áll fenn. Ez a konkrét ügyben abban az egyetlen esetben lett volna elképzelhető, ha a jogalkotó megsemmisítette volna a feltételes szabadságra bocsátás kizárását lehetővé tévő Btk. 42. § II. fordulatot és a 44. § (1) bekezdést. Minden más esetkör már jogértelmezést, esetünkben két törvény együttes értelmezését feltételezi, s erre tekintettel nem lehet nyilvánvaló. Ehhez képest az AB végzéséből még az sem derül ki, hogy pontosan mi a nyilvánvalóságra hivatkozást az AB szerint megalapozó Bv. tv.-beli rendelkezések tartalma. Lehet-e továbbá nyilvánvalóságra hivatkozva az érdemi vizsgálatot mellőzni akkor, amikor az EJEB a Magyar László-ügyben kimondta, hogy a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabásával Magyarország megsértette az EJEE-t? Nyilvánvalóan nem.

A nyilvánvaló okafogyottság és a jogértelmezés szükségessége közötti feszültség látszik Czine Ágnes alkotmánybíró párhuzamos indokolásában, amely e két kategória összeegyeztethetetlenségét nem ismeri fel. A végzés [19] bekezdésében Czine így érvel: „az indítvány benyújtása utáni jogalkotás tükrében indokoltnak tartom – különösen a nemzetközi követelményekre tekintettel – a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés jogintézményével összefüggő egyes kérdések részletesebb áttekintését”. Pedig a nyilvánvalóság lényege pontosan az lenne, hogy a nemzetközi követelmények áttekintése minden kétséget kizáróan szükségtelen. A strasbourgi joggyakorlatot színvonalasan elemző párhuzamos indokolás – az előbb említett logikai hibára tekintettel – valójában egyértelműen különvélemény.

Az AB végzés „nagyvonalú” indokolása nem ejt szót a hivatkozott Abtv. 59. §-ának egy másik fontos feltételéről, a megszüntetés kivételességéről. Az Abtv. nem véletlenül korlátozza kivételes körre az érdemi vizsgálat nélküli megszüntetés lehetőségét: az AB alapjogvédelmi funkciójával nem volna összeegyeztethető, ha érdemi vizsgálat nélkül szélesebb körben hivatkozhatna a nyilvánvaló okafogyottságra. Álláspontunk szerint a kivételességet olyan körülmények is befolyásolják, mint az állított alapjogsértés súlya vagy az állított alapjogsértéssel érintettek köre. A személyi szabadságot véglegesen elvonó, a szankciórendszer legsúlyosabb büntetésének alkotmányjogi vizsgálata nem sorolható abba a kivételes körbe, ahol indokolás nélkül megszüntethető volna egy bírói előterjesztés alapján indított eljárás.

Részletek és jelentkezés: 1. nap » Részletek és jelentkezés: 2. nap »

Hogyan tovább?

Az AB tehát megkerülte a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés nemzetközi szerződésbe ütközésének vizsgálatát, valamint az Alaptörvény e szankció kiszabására lehetőséget adó IV. cikk (2) bekezdés második mondata alkotmányossági helyi értékének meghatározását. A kérdés, hogy milyen módon lehet az AB-t esetleg újból „rákényszeríteni” a vizsgálat elvégzésére.

Az alkotmányjogi panasz bevetése első látásra kézenfekvő lenne, akár annak a terheltnek az ügyében is, akit az AB döntése után, a felfüggesztett büntetőeljárás lezárásaként ítélt tényleges életfogytig tartó szabadságvesztésre a Szegedi Ítélőtábla. Az alkotmányjogi panasz azonban csak nagy erőfeszítés árán alkalmazható ebben az esetben, mert az Abtv. 26-27. §-ai primér alaptörvény-ellenességre hivatkozást követelnek meg az alkotmányjogi panasz befogadhatóságához, önmagában a nemzetközi szerződésbe ütközésre hivatkozás a panasz visszautasítását vonná maga után. Tekintettel arra, hogy az Alaptörvény IV. § (2) bekezdése felhatalmazást ad e szankció alkalmazására, csak egy nagyon összetett alkotmányjogi érvelés tenné lehetővé a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés primér alkotmányellenességére való hivatkozást. Ha azonban ilyen indítvány készülne, az AB kénytelen volna azt befogadni, és az Abtv. 32. § (1) bekezdése alapján hivatalból kiterjeszthetné a vizsgálatot a Btk. és a Bv. tv. nemzetközi szerződéssel való ellentétére is. Mindez persze csak egy hipotetikus lehetőség, az itt kritizált AB végzést olvasva nehezen képzelhető el, hogy az AB hajlandó lenne ennek a bonyolultabb útnak a végigvitelére.

Lehetőség van továbbá arra is, hogy bármelyik büntetőbírói tanács újból felfüggesszen egy előtte folyó eljárást, és most már az azóta hatályba lépett Bv. tv. rendelkezéseinek a felülvizsgálatát is kérje, hivatkozással a strasbourgi esetjogra. Egy ilyen új bírói előterjesztés tartalmához jó muníciót ad Czine Ágnes „párhuzamos indokolása”. A legvalószínűbb forgatókönyv azonban az, hogy egy újabb, a kötelező kegyelmi eljárás EJEE-konformitását is vizsgáló strasbourgi döntésig nem kerül sor újabb bírói előterjesztésre.     

Sajnálattal kell megállapítanunk, hogy a legsúlyosabb szankció kapcsán a belső alapjogvédelmi rendszerünk egyelőre működésképtelennek bizonyult. Várni kell egy újabb EJEB általi elmarasztalásra, hogy a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés nemzetközi joggal való ellentétességére hivatkozás ne legyen „nyilvánvalóan okafogyott”.

---