Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A polgári eljárás talán legérzékenyebb pontjaként is aposztrofált hatályon kívül helyezés ma Magyarországon a jogorvoslati kérelemmel érintett ítéletek körülbelül nyolc százalékát teszi ki. Sok ez, vagy kevés? Melyek a leggyakoribb hatályon kívül helyezési okok, és legfőképp, hogyan kerülhetőek el? A hatályon kívül helyezések gyakorlatáról és kommunikációs kérdéseiről beszélgettünk dr. Molnár Ambrussal, a Kúria Polgári Kollégiumának megbízott tanácselnökével.
Október végén volt egy konferencia a Kúrián a hatályon kívül helyezések gyakorlatáról, amelynek a nyitóelőadását Ön tartotta, mint a joggyakorlat-elemző csoport vezetője. Kezdjük az elején: hogyan fogalmazódott meg az igény egy ilyen csoport létrehozására?
Lényegében ez egy kicsit távolabbra nyúlik. Én már jó néhány éve foglalkozom ezzel a problémával, pont azért, mert tanácselnökként az ember időről időre beleütközik abba, hogy a hatályon kívül helyezéssel kapcsolatban jelentkeznek különböző vélemények vagy kérdések. A joggyakorlat-elemző csoportok második éve működnek a Kúrián, a témákra előző év decemberében tesz javaslatot a kollégium. Én az egyik lehetséges témának javasoltam ezt a hatályon kívül helyezéssel kapcsolatos problémakört, amit aztán a kollégiumvezető úr továbbított, az elnök úr pedig elfogadott.
A konferencia tartása a Kúrián egyébként nem példa nélküli, ugyanakkor sok sem volt még belőle. A konferencia megtartásának elsődleges célja, hogy meghallgassuk a törvényszékek és ítélőtáblák jelen levőit – egyébként mindenhonnan három-három delegáltat tudtunk fogadni –, hogy meghallgassuk a hatályon kívül helyezésekkel kapcsolatos tapasztalatokról, problémákról.
Mi volt a tapasztalat, melyek a leggyakoribb hatályon kívül helyezési okok?
A szakértői bizonyítással kapcsolatos szabályoknak, illetőleg a tájékoztatási kötelezettséggel kapcsolatos szabályoknak a megsértése. Ezt a kettőt egy részlettanulmányban feldolgoztuk és írásos anyagként megküldtük a törvényszékek és ítélőtáblák polgári kollégiumai részére. Ugyanakkor a hatályon kívül helyezésnek vannak más, nemcsak jogi, hanem etikai, mentális vonatkozásai is, lényegében ezek a kérdések álltak a nyitóelőadás és a konferencia középpontjában.
Milyen hozzászólások érkeztek a konferencia résztvevőitől? Voltak esetleg olyanok is, amelyek még Önökre is újdonságként hatottak?
Meglehetősen sok hozzászólás volt, meglehetősen sok irányból, a tájékoztatási kötelezettség teljesítésével kapcsolatban, a bíróság kérelemhez kötöttségével kapcsolatban, és még egy sor más kérdéssel kapcsolatban, aminek én nagyon örültem. Egyébként a konferencia hozzászólásainak az összefoglalója a most készülőben lévő összefoglaló véleményünknek egy önálló fejezete lesz.
A kérelemhez kötöttséggel kapcsolatban például milyen felvetések érkeztek?
A kérelemhez kötöttséggel kapcsolatban jelenleg a jogalkotásban, az eljárásjog tudományban, és a bírói gyakorlatban is két alternatív megoldási lehetőség van előtérben. Az egyik szerint a bíróság csak a kérelemhez van kötve, tehát ahhoz, hogy a fél minek a megítélését kéri, miből mennyit kér, de hogy mindezt milyen jogi alapon, ahhoz nincs. A bíróság az összes jogi ismeretét felhasználva vizsgálhatja azt, hogy milyen más jogcímen állhat meg a kereseti kérelem. Ez ma a többségi álláspont, és a törvény is pillanatnyilag ezt követi. Egyre jobban erősödik azonban az a koncepció, hogy a bíróságnak azt is fi gyelembe kellene vennie, hogy milyen jogi alapon, milyen jogcímen terjesztették azt elő. Ennek az lenne a hátránya, hogy a félnek akár több pert is kellene indítania ugyanannak az igénynek az érvényesítése iránt, mert ugye ha például csak ötödikre tudja megjelölni a helyes jogcímet, akkor az előző négy pert fölöslegesen folytatták le. Ez most a kisebbségi álláspont, és nemcsak azért, mert megnövelné a perek számát, hanem azért is, mert a bírói munkával kapcsolatban is igény az, hogy a bíró a jogi szaktudását is bevethesse annak érdekében, hogy egy kérelem teljesítésének lehetőségeit valamennyi felmerült, vagy számba jöhető oldalról megvizsgálja.
Személyes tapasztalatom, hogy a bíróságnak mindig pontos tájékoztatást kell adnia, kiváltképp, ha az ember személyesen, jogi képviselő nélkül jár el. A kérdés az, hogy a jogi alap pontos megjelölésének követelménye nem lenne-e ellentétes például ezzel a fajta tájékoztatási kötelezettséggel?
Igen, értem mire gondol. Véleményem szerint a tájékoztatási kötelezettséggel kapcsolatban kicsit szerencsésebb lenne, ha a jogalkotó differenciálna. Mi két problémát hoztunk ki a vizsgálatunk végén, amit indokolt volna megoldani. Az egyik a szakértői vélemények, a másik a tájékoztatási kötelezettség. A tájékoztatási kötelezettséggel kapcsolatban én azt mondtam, a bírói kar ezt a jogalkotó segítsége nélkül nem tudja megoldani. Nagyon erős az a vélemény, hogy a legalább a jogi képviselővel rendel kező felet nem kellene – vagy nem olyan részletességgel kellene – tájékoztatni, mint egy egyedül eljáró felet. Egyébként is, a pertípusok úgy oszlanak meg, hogy a nehezebb, nagy értékű perekben kötelező a jogi kép viselet, és ezek köre egyre bővül. Akinek erre nincs pénze, annak van arra lehetősége, hogy a jogi segítségnyújtó szolgálattól vegyen igénybe segítséget. Az ügyvédek számára nem indokolt a tájékoztatási kötelezettség, mivel ugyanolyan végzettséggel rendelkeznek, mint a bírák, tehát ugyanúgy kell mindent tudniuk.
Milyen megállapításra jutottak a szakértői bizonyítással kapcsolatban?
Az ezzel kapcsolatos problémát nem a jogalkotónak, hanem maguknak a bíróságoknak, a bírói szervezetnek kell megoldania. Mindenkinek meg kell tanulnia szakértőt kirendelni, szakértői bizonyítást foganatosítani. Egy szakértői vélemény beszerzése, egy szakértő észrevételeztetése, esetlegesen egy szakértő személyes meghallgatása, a szakértő meg a felek egymás közötti kommunikációjának a szabályszerű biztosítása – ezekben nem lehet hibázni. Aki hibázik, annak a határozatát hatályon kívül kell helyezni és korrigálni kell.
Mennyire gyakori, hogy másodfokú döntést helyeznek hatályon kívül, például a Kúria?
Előfordul. Nagyon óvatosan kezelendő kérdés, mert egy másodfokon kifejtett jogi állásponthoz szervezeten belüli presztízskérdések is kapcsolódnak. Ezzel együtt előfordul, hogy a másodfokú bíróságot helyezik hatályon kívül, de leginkább akkor, amikor nem valamilyen nagyobb terjedelmű bizonyításra van szükség, hanem új alapokra kerül az ügy és ehhez képest más jogkövetkezmény levonása válik indokolttá.
A joggyakorlat-elemző csoport csak első, vagy másodfokon hatályon kívül helyezett ítéleteket is vizsgált?
Mind a kettőt vizsgáltuk, a vizsgálat tárgya volt ötven darab kúriai hatályon kívül helyező végzés is. Az összefoglaló véleményünk végén elhelyezésre kerülő tíz darab táblázat tartalmazza majd a közvetlen vizsgálati adatokat, például azt, hogy milyen hatályon kívül helyezési okok milyen gyakorisággal fordulnak elő. De lesz egy országos adatokról szóló táblázat, és lesznek ítélőtáblai, törvényszéki adatokról szóló táblázatok is.
Dr. Molnár Ambrus, a Kúria Polgári Kollégiumának megbízott tanácselnöke
A vizsgálat szerint az összes ítélet 8–9%-át helyezik hatályon kívül. Sok ez, vagy kevés?
Ez minimálisan úgy tízéves trend, hogy ezen a szinten mozog a hatályon kívül helyezések száma. Egy évben körülbelül tizenhatezer másodfokú határozatot hoznak, ebből 1400 körüli a hatályon kívül helyezést tartalmazó jogorvoslati határozatok száma.
Mielőtt hagynám kifejteni, hogy ez akkor most mennyire sok vagy kevés, szeretném megkérdezni, hogy mi állhat ennek a 8–9%-os aránynak a hátterében: azért ennyi, mert az ügyfelek ennyire nem éltek a jogorvoslati lehetőséggel, vagy pedig összességében ennyire megalapozottak az ítéletek?
Arra, hogy az ügyfelek mennyire éltek a jogorvoslat lehetőségével, korrekt választ csak úgy lehetne adni, ha megnéznénk, hogy hány ügyben nem terjesztettek elő fellebbezést. Ehhez a körülbelül tizenhatezer fellebbezett ügyet le kellene vonni az első fokú ügyek számából, és a különbözet kiadná a keresett számot. Annak, hogy egy ügyben nem fellebbeztek, számtalan oka lehet, és nem is lehet azt mondani, hogy a fellebbezés elmaradása vezethetett volna-e hatályon kívül helyezéshez.
Maga az, hogy az összhatározatoknak a 8-9%-a hatályon kívül helyezés, önmagában nem egy kedvezőtlen adat. Ugyanakkor ez nem mentesít a belső tartalom vizsgálata alól, hogy miből is tevődik ez össze. Mert ha csak a már említett szakértői bizonyításra térek ki, akkor azt mondom, ha mindenki jól csinálná a szakértői bizonyítást, akkor ez a szám 1–2 százalékkal csökkenne, tehát az 1400-as szám megközelítené az ezret. És azért egy bírónak illik tudnia egy szakértői bizonyítást foganatosítania. Ha emellett még a tájékoztatási kötelezettséggel is történne valami – mint mondtam, ez jogalkotási kérdés is –, akkor az 1400-as szám már ezer alá csökkenne, és azt lehetne mondani, hogy okonként 1% alatt vagyunk, ami benne van abban a tűrési határban, amit el kell fogadni és azt mondani, hogy erre való a másodfokú eljárás és korrigálják azt a hiányosságot.
Ezek szerint a leggyakoribb hatályon kívül helyezési okok valóban az eljárásjogi hibák miatt vannak?
Igen. Mint mondtam, az egyik leggyakoribb hatályon kívül helyezési ok a szakértői bizonyítással kapcsolatos, például a szakértői véleménnyel kapcsolatban nem csinált meg, vagy nem küldött el valamit a bíró, nem küldött el egy szakértőnek egy észrevételt, vagy a félnek nem küldött el egy kiegészítő szakértői véleményt és ehhez hasonló okok. Elég sok ilyen technikai természetű teendő van, de mindegyik azt célozza, hogy az összes fél tudomást szerezzen mindenről, ami a szakértői bizonyítással kapcsolatos, mindegyikre tehessen észrevételt és elmondhassa, hogy mivel miért nem ért egyet vagy mivel miért ért egyet. Ez fontos, ebből nem lehet engedni.
A tájékoztatási kötelezettségnek meg az a problémája, hogy túlságosan képlékeny fogalom, egy kicsit konkrétabbá, keretek közé fogottabbá kellene tenni. Most indul az új Pp. kodifikációja, tehát van is rá esély, hogy újragondolják a tájékoztatási kötelezettséggel kapcsolatos dolgokat. Hogy az újragondolásnak mi lesz az eredménye, az ma még nem ismert, ezért a megoldási mód még nyitott kérdés, de jó lenne, ha ezzel is történne valami, mert mint említettem, ez jogalkotói feladat, ezt mi nem tudjuk megoldani. A Kúria ugyan foglalkozott vele jó néhány alkalommal, kollégiumi véleményt alkotott, ami nyilvánvalóan hatott valamennyire, de nyilvánvalóan nem annyira, hogy lecsökkentette volna az ezen okból történő hatályon kívül helyezéseket egy elfogadható szintre.
Az elfogadható akkor az lenne, ha ennél a 8–9%-nál kevesebb lenne a hatályon kívül helyezett ítélet?
Nem ezt mondanám, nem is ebből az irányból közelíteném meg ezt a kérdést. Ha a 8–9% úgy jönne ki, hogy azon belül a szakértői bizonyítással kapcsolatos hiányosságok kevesebbek lennének, vagy a tájékoztatással kapcsolatos hiányosságok lennének kevesebben – tehát nem lenne ilyen egy vagy két ennyire kiugró és nagy tömegben jelentkező hatályon kívül helyezési ok –, akkor lehet, hogy a 8–9, vagy egy 10–12%-os arányra is azt mondanám, hogy nem olyan sok. De ha látjuk azt, hogy a 8–9%-on belül ez a két ok egy meglehetősen nagy számot képvisel, akkor felmerül, hogy csak kéne csinálni valamit ezzel.
Amíg az első- és másodfok kialakítja az álláspontját, addig az ügyfelek valóban csak azt látják, hogy elhúzódik az eljárás.
Ez igaz. És tényszerűen is igaz, mert meg kell ismételni az első fokú eljárást, aminek – ha ugyan a korábbival nem is teljesen azonos mértékben – szintén megvan a maga időigénye.
Időtakarékosság céljából nem lenne célszerűbb, ha hatályon kívül helyezés helyett a másodfok vezetné le az egyszerűbb bizonyításokat?
Jelenleg a másodfokon való lehetséges bizonyításnak van egy szűrője, ami azt jelenti, hogy a másodfokú eljárásban bizonyítás lefolytatására csak korlátozott esetekben van lehetőség. A gyakorlatban viszont ez úgy néz ki, hogy a másodfokú bíróságok olyan határozatokat is hatályon kívül helyeznek, amelyekben egészen nyugodtan maguk is foganatosíthattak volna további bizonyítást. Tehát, ha egy kiegészítő szakértői véleményről van szó, vagy a meghallgatottak mellett még egy tanú kihallgatásáról, ezeket nyugodtan megtehetné saját maga is a másodfokú bíróság. Ezzel is foglalkoztunk, és az összefoglaló elemzésben is szerepelni fog, hogy ebben a tekintetben bíráltuk a másodfokú bíróságokat, mert itt szemléletváltozásra van szükség, nem indokolt ugyanis minden apróság miatt a hatályon kívül helyezés. Azt kell nézni, hogy egyrészt a felek érdekeinek a sérelme nélkül, másrészt pergazdaságossági szempontoknak a fi gyelembevételével, hol a legcélszerűbb foganatosítani a bizonyítást. Egy szakértői véleményt kiegészíttetni, vagy egy szakértőt még egy kérdésben meghallgatni a szakvéleménnyel kapcsolatban, bátran meg lehet csinálni másodfokon. Egy új szakértői véleményt beszerezni már nem biztos, hogy másodfokon a legcélszerűbb, mint ahogy a terjedelmesebb bizonyításokat is indokolt visszaküldeni első fokra.
Ha első fokon egyszer már elakadt az ügy, mármint hatályon kívül kellett helyezni az ítéletet, mi a garancia arra, hogy másodszorra már teljesen rendben megy ugyanaz az eljárás?
A másodfokú bíróságnak elő kell neki írnia, és fel kell sorolnia, hogy mit kell végigcsinálni újra, hogy abba a helyzetbe kerüljenek, ahol már megalapozott ítéletet lehet hozni. Egyébként a hatályon kívül helyezés esetén – annak eldöntése után – a második legfontosabb kérdés, hogy jó utasításokat adjunk, tehát a hatályon kívül helyező végzésben a másodfokú bíróságnak állást kell foglalnia a jogalap kérdésében, vagy ha még korai, akkor alternatívákat kell felállítani. Meg kell határozni, hogy milyen eljárási cselekmények foganatosítása szükséges, a bizonyításra pedig konkrét utasításokat lehet és kell is adni. Rossz utasításokkal csak egy újabb rossz ítélet születik.
Akkor ezek szerint nincsenek rossz utasítások?
Elmondhatom – és ez valójában a hatályon kívül helyezéseknek a hatékonyságát mutatja –, hogy a megismételt eljárások az átlagot messze meghaladóan, kétszer annyiszor fejeződnek be egyezséggel, szüneteléssel, keresettől elállással, mint a normál ügyek. Tehát ez azt jelenti, hogy a másodfokú bíróságok végülis egy normális sínre rakják az ügyet, amelynek a mentén a felek az esetek jó részében maguk tudják rendezni a jogvitájukat. Tudják, hogy mire számíthatnak a továbbiakban, és azt mondják, ne pereskedjünk, egyezzünk ki, mert tudják, hogy mire számíthatnak, ha tovább folyik az eljárás. Ennyiben a hatályon kívül helyezések után megismételt eljárások azt támasztják alá, hogy a hatályon kívül helyezések helyreteszik az ügyet és ennek megfelelően hatékonyak.
A cikk az Ügyvédvilág 2014. januári számában jelent meg.
