A Kúria a Menekültügyi Joggyakorlatról – III. Rész


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Kúria Menekültügyi joggyakorlat-elemző csoportjának két éve született véleménye ma is jelentőséggel bír: cikkünk első részében általánosságban mutattuk meg az összefoglaló véleményt, a második részben a nem-peres ügyek gyakorlatát elemző részt ismertettük, ezúttal pedig a tartózkodási és letelepedési engedélyezési ügyekben alkalmazandó általánosítható elvi tételeket foglaljuk össze.


A Kúria Menekültügyi Joggyakorlat-elemző Csoportjának (a továbbiakban: csoport) összefoglaló véleménye olyan általánosítható elvi megállapításokat tesz, melyeket a legális migráció esetében a tartózkodási és letelepedési engedélyezési ügyekben kell alkalmazni.

Már korábban is, a csoport véleményének megszületése előtt, számos olyan kúriai döntés született, amely a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007. évi II. törvény több szakaszát érintette. Így több elvi tétel kialakítását tette lehetővé, ezzel is segítve a bírói gyakorlatot.

[multibox]

Azokról a schengeni zónába beutazni akaró harmadik országbeli állampolgárok eseteiről van itt szó, akik 90 napnál hosszabb ideig akarnak a térségben tartózkodni. Az ezt lehetővé tevő tartózkodási és letelepedési engedély megadásánál figyelembe vehető feltételek közül kettőt vizsgált a csoport a véleményében: a megélhetés biztosítottságát és a megfelelő tartózkodási célt, mivel a bírói gyakorlatban ennek értékelése fordult elő a leggyakrabban.

A megélhetés igazolása

A jogszabályok szerint a megélhetés igazolása az egyik legfontosabb feltétele annak, hogy a kérelmező megkaphassa a tartózkodási, illetve a letelepedési engedélyt. A megélhetés igazolásának elfogadásáról a hatóság mérlegelés alapján dönt, melynek során a hatóság minden esetben az egyedi ügy sajátos körülményeit vizsgálja és értékeli. A döntés kialakításánál a hatóság azt is vizsgálja, hogy a magyar állam ne kerüljön olyan helyzetbe, hogy a kérelmezőt vagy családtagjait utóbb el kelljen tartania.

A bizonyítás eltérő szintje

A tartózkodási engedély és a letelepedési engedély megadásakor a két engedély tekintetében az a különbség, hogy a hatóság a megélhetés biztosítottságának vizsgálatakor az utóbbi engedélynél magasabbra teszi a mércét. Azt vizsgálja, miszerint hosszú távon biztosított-e a kérelmező magyarországi megélhetése. Így a jogalkalmazás mindennapjaiban a bizonyítási szint eltérő a kétféle eljárásban.

A letelepedési engedély megadásának feltételei

  • A megélhetés hosszútávon történő biztosítottsága: a Kúria szerint a nemzeti letelepedési engedély megszerzéséhez nem az egyes magyar állampolgárok életviszonyaiból kell kiindulni. Nem lehet a kérelmezők javára írni, hogy hazánkban sokan a létminimumnál kevesebb jövedelemmel rendelkeznek. Ugyanakkor nincsen olyan jogszabályi előírás, miszerint a letelepedni szándékozó megélhetését magas színvonalon kellene biztosítani.
  • Létminimum körüli jövedelem mellett ingatlan vagy nagyobb megtakarítás tulajdonlása kielégíti a hosszú távú megélhetés biztosításának letelepedési engedély megadásához szükséges feltételét. Ha a létminimum körüli jövedelemhez magyarországi vagy akár külföldi ingatlantulajdon társul, a megélhetést a Kúria hosszú távon biztosítottnak találja. Ingatlan tulajdon vagy – ahhoz hasonló összeget képviselő – jelentősebb megtakarítás hiányában azonban a csoport véleménye szerint nem teljesülnek a letelepedés engedélyezésének feltételei.
  • A kérelmező által alapított vagy érdekkörébe tartozó gazdasági társaságból származó, vagy a gazdasági társaság által kibocsátott jövedelem is megítélés alá esik. A Kúria véleménye szerint gyakori, hogy a harmadik országbeli állampolgárságú személy Magyarországon gazdasági társaságot alapít, és az ebből származó jövedelmét kívánja a megélhetés igazolására felhasználni. A gazdasági társaságból származó jövedelem hiányában a társaság üzleti tervét a megélhetés igazolására is számos esetben fel kívánják használni a kérelmezők. A magyarországi megélhetés, az anyagi fedezet szempontjából azonban a társaság pénzügyi helyzetének értékelése lényeges, így a cég üzleti tervének tartalma, megléte irreleváns, hiszen az összefoglaló vélemény alapján az nem alkalmas a magánszemély jövedelmének igazolására. Ugyanakkor, ha az üzleti terv szerint a gazdasági társaság általános állapota, gazdasági helyzete valószínűsíthetően azt mutatja, hogy a gazdasági társaság a kérelmező megélhetését is biztosító bevételt fog elérni, akkor ez figyelembe vehető.
  • A visszaélések miatt a megtakarítás rendelkezésére állásának igazolására nem vehető figyelembe olyan bankszámla-igazolás, amelyre a felperes az összeget közvetlenül a bankszámla igazolások kiállítása előtt helyezte el a bankszámláján.
  • A jövedelmet biztosító gazdasági társaság gazdasági helyzetének hatása a megélhetés biztosítottsága szempontjából akkor vehető figyelembe, ha a jövedelem rendszeres és biztosított. Azokból a gazdasági társaságoktól származó jövedelem, amelyek pénzügyileg ellehetetlenültek és a járulékfizetési kötelezettségeiknek nem tesznek eleget, önmagában szintén nem elegendő a megélhetés biztosítottságához. Ugyanakkor pusztán az, hogy egy gazdasági társaság veszteséges, nem teszi a tőle származó jövedelmet bizonytalanná, amennyiben a társaság működőképes.
  • A munkavállalási engedéllyel kapcsolatos külön hatósági eljárás figyelembevételekor azt vizsgálják, hogy a keresőtevékenység céljából való tartózkodás engedélyezésére irányuló első- vagy másodfokú eljárás során a munkavállalási engedéllyel kapcsolatos, külön hatóság előtti eljárásban hogyan alakul az alperes kötelezettsége, és a felperes a magyarországi munkavállalás engedélyezése céljából milyen hatóságnál, mikor és milyen tartalmú kérelmet terjesztett elő, továbbá az ügyben sor került-e a hatóság részéről döntésre.
  • A minimálbér értékelése szempontjából fontos szempont, miszerint  a minimálbér, vagy az azt meghaladó kereset nem azt jelenti, hogy ez az összeg megnyugtatóan biztosítja a személy megélhetését. Azt kell vizsgálni, hogy mennyi az a minimális összeg, amely mindenképpen szükséges a megélhetéshez. A megélhetés biztosítottságának vizsgálata során a létminimum fogalmát el kell határolni a minimálbértől.

A tartózkodási cél a tartózkodási engedélyezési eljárásban

A csoport véleményéből kiderül, hogy mely tartózkodási célok vizsgálatára került sor a leggyakrabban a bírósági joggyakorlat során. A Kúria a tartózkodási engedély megadásakor a figyelembe veendő tartózkodási célok szempontjából az alábbi három célt elemezte:

  • A kérelmező által alapított vagy érdekkörébe tartozó gazdasági társaság értékelése.
  • A tartalom szerinti elbírálás elvének érvényesülése.
  • A családi együttélési célú tartózkodási engedélyek megítélése.

Az első pontban meghatározott cél értékelésekor a Kúria megállapította, hogy a felperes által alapított cég üzleti terve a felperes tartózkodási célját igazolhatja, ugyanakkor a gazdasági társaság működése szempontjából a kérelmező jelenléte nem minden esetben szükséges, így nem feltétlen akadálya a tartózkodási engedély iránti kérelem elutasításának.

A második pontnál, a tartalom szerinti elbírálás elvének érvényesülésekor a Kúria megállapította, miszerint a tanulmányi célú tartózkodásnál gyakori, hogy a tanulmányi cél idővel megszűnik. Amennyiben a tartózkodási engedély visszavonásával szembeni fellebbezésben a kérelmező a kereső tevékenységre alapozva jelölt meg olyan célt, amely egy újabb tartózkodási engedély kiadásához vezethet, akkor ez a fellebbezés elbírálásának nem akadálya. A hatóságnak ezt tartózkodási engedély iránti kérelemként meg kell küldenie az első fokú hatóságnak, és ott szükség szerinti hiánypótlást követően egy külön eljárásban erről a kérdésről is dönteni kell.A tartózkodási célt a kérelmező választja meg, a hatóság a tartalom szerinti elbírálás elve alapján olyan célú tartózkodási engedélyt ad ki, amelyre a kérelem irányult.

[htmlbox Tb_Kommentár]

A harmadik pontban foglaltak kapcsán, a családi együttélési célú tartózkodási engedélyek megítélésénél a Kúria megállapítása szerint a családi együttélés célja a családtaggal való családegyesítés, a vele való együttélés a célországban, amelyből értelemszerűen következik, hogy az ilyen célú tartózkodási engedélyt kérelmező személy megélhetéséről saját maga, vagy azon családtagja köteles gondoskodni, akivel a jövőben az országban együtt kíván élni.

A munkáltató munkavállalója családegyesítési törekvéseit támogathatja, családtagként azonban nem vehető figyelembe.

A Kúria szerint az eltartás puszta vállalásán túl indokolt azt is vizsgálni, hogy a felperes és eltartója között fennáll-e olyan pénzügyi vagy fizikai függés, amely a harmadik országbeli állampolgár családtaggá minősítését indokolná.

A családegyesítési célú tartózkodási engedélynél a jogszabály a közös háztartás fogalmi elemeként jelöli meg a bejelentett lakóhelyet és az egy éve fennálló közös háztartást.


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

Elindult az E-ING képzés a Magyar Ügyvédi Kamarában

Az ügyvédség szempontjából a 2024-es év talán legnagyobb kihívása az új ingatlan-nyilvántartási eljárás bevezetésére való felkészülés. Az E-ING képzés előkészítését a MÜK koordinálja azzal a céllal, hogy az új eljárásra vonatkozó elméleti és gyakorlati ismeretekkel segítse a kollégák felkészülését – derül ki a Magyar Ügyvédi Kamara Oktatási és Akkreditációs Bizottsága tájékoztatójából.

2024. április 19.

A közös tulajdonban álló jármű tulajdonosai csak közösen dönthetnek a jármű üzembentartójáról

A közös tulajdonban álló jármű tulajdonosai csakis közösen dönthetnek arról, hogy ki a jármű üzembentartója, személye ugyanis csak a tulajdonostársak egybehangzó nyilatkozata alapján állapítható meg. Ha az üzembentartó személye megállapítható, akkor e minőség megváltoztatásához, megszüntetéséhez úgyszintén a tulajdonostársak egyetértése szükséges – a Kúria eseti döntése.

2024. április 17.

Szolgáltató közigazgatás – 2. rész

Alábbi cikksorozatunk betekintést ad a Szolgáltató közigazgatás – A tájékoztatáshoz való jog a magyar szociális ellátórendszerben című Wolters Kluwer-kiadvány egyes részleteibe.